Mesélt a kazánkirály – egy kép a múltból – amikor Petőfi Sándor exhumálási engedélyét már megszerezték
Írta: Szántó István · 2018.02.09.
Ez se ma volt. Morvai úrat a kazánkirályt lestoppoltam a parlament folyosóján. Ott tudtam meg, hogy Petőfi Sándor Barguzinban élt ott lett eltemetve. S hamarosan hazahozzák a hamvait. Mesélte, hogy Szibériában se egyszerű egy exhumálási engedély megszerzése. Sok száz liter vodkába kerül. A pénz nem számít, a lényeg, hogy a legnagyobb magyar költő legalább holtában haza jöhessen. A történet innentől ismert. Ám az is lehet, hogy az igazság titkosított. Addig követtem, hogy csak hazahozták és a vizsgálatok Morvai úr feltételezését igazolták. Ám egy ilyen tény feltárása komoly válságot idézhetett volna elő a közelmúltunk történet írásában. A fejekben, az agyakban és újra kellett volna fogalmazni minden ezzel kapcsolatos tudásunkat, szemléletünket.
S minden Március idusán koszorúzhattunk is volna a sírjánál. Így a bizonytalanság megőrzése mellett döntöttek az illetékesek.
Húsz évvel ezelőtt a mobiltelefonok még elsősorban kommunikációs eszközök voltak, ma viszont teljes értékű zsebasszisztensként működnek, amelyek szinte mindig tudják,…
A Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum tanulója, Makkai József képviseli Magyarországot villanyszerelő versenyszámban a WorldSkills Shanghai 2026 világversenyen. A…
Civil szervezetek és magánerdő-gazdálkodó részvételével tartott szakmai napot az ÉSZAKERDŐ Zrt. Miskolcon. A Borsod-Abaúj-Zemplén megye állami tulajdonú erdeit kezelő társaság…