Tisztes, korrekt és konszolidált küldöttgyűlést tartottak vasárnap délelőtt a Síp utcában. Muszáj vagyok kiemelni azt is, hogy békés hangulatban és nagyszámú részvétellel. A napokban ugyanis a budapesti zsidóság ernyőszervezete a BZSH még a szakadás mellett tört lándzsát. Vagy legalábbis tagjaik között néhányan úgy hitték, hogy önállóan jobban képviselhetik az érdekeiket.
Ám a vezetőség megtapasztalta, hogy a budapesti zsidóság többsége egyáltalán nem támogatná ezt a fajta elszakadást , önállósulást. S még egy jó hír az alapszabály módosítások megtárgyalása után bejelentették, hogy megalakul a Mazsihisz szeretetszolgálata. Nevükhöz méltóan nem tesznek különbséget a rászorultak között semmilyen vallási identitás alapján. Aki támogatást kér azon lehetőség szerint segítenek. A küldöttek többsége erre voksolt.
Izrael külföldi hírszerző szervezete, a Moszad ügynökei 1962-ben fegyveres kiképzésben részesítették Nelson Mandela nemrég elhunyt volt dél-afrikai elnököt – állítja egy titkos archívumi...
Az ajánlott filmek 2008-ban készültek Miskolcon a Megyei (akkor még nem vármegyei) Kórházban. Ezek a riportfilmek mutatták be az akkori gyógyító munkát minden...
A kijárási korlátozásokat enyhítő kormányzati döntésnek megfelelően nem zárják le a legforgalmasabb parkolókat az előttünk álló hétvégén Miskolcon, azonban a...
A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál mindig büszke volt rá, hogy a legnagyobb nemzetközi fesztiválsikerek mellett több magyar filmet itt láthat először a hazai...
Hogy ezek a kínai barátaink mit ki nem találnak. Véletlenül bukkantam rá a rejtélyes dobozra és a szokásos kíváncsisággal megérdeklődtem mi a nyavalya...
A fogbeültetés ma már csak pénzkérdés. Korábban még alapos vizsgálat előzte meg, hogy felmérjék mennyire erős a szájcsontozat, bírja el a pilléreket S...
Csiba Gábor a megyei kórház volt főigazgatója, miniszteri biztos – most küldte a képet – így néz ki a kiskunhalasi járványkórház bejárata. Magyarországon...
Prof. Dr. Grósz Andor bemutatkozó látogatást tett február 6-án, csütörtökön Miskolc polgármesterénél. Tóth-Szántai József a Városházán fogadta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége küldöttségét....
Fotó: Shutterstock Egy törvénytervezet alapján legfeljebb négy napra szóló betegszabadságot orvosok bevonása nélkül fognak kiadni. A lépéssel évente mintegy hatmillió vizitmegtakarítást várnak. További...
A Miskolci Naplót kiadó, a minap.hu-t és a Miskolc Televíziót üzemeltető MIKOM Nonprofit Kft. ügyvezetői pozíciójára kiírt pályázat elbírálását követően...
Talán jobb lenne ha csöndbe maradnék. Nem tehetem, sűrűn rákérdeznek, na aztán mi van a villanyrendőrrel, lesz nem lesz? Ilyenkor pironkodva magyarázkodom. Igen...
Nem is olyan régen egy budapesti újságíró bálon Pataky Attila közelében fedeztem fel Szabó Lászlót a Népszabadság legendás szerkesztőjét, főmunkatársát, a rendőrségi riportert....
Sok alaptalan kritika érte a miskolci önkormányzat idei költségvetését. Noha minden oldalról, mindenki tudja, tökéletesen tisztában van, hogy miért is kell meghúzni a...
Szóval elveszett ez az aranyos kutyus. Tessenek már körülnézni és a lenti címen jelezni ha megvolna. Ha látták valahol. Nagy örömet szereznének ezzel...