Hirtelen jött a kérés. Semmi időm se maradt a felkészülésre. Délben szóltak, fellépésem lesz. Gyorsan rendbe hoztak, kikeféltek, a bajuszomat és a szemöldökömet is fazonra igazították. Nagy volt a kapkodás, mindenki izgatott volt én meg le se szartam.
Állítólag ilyen előválogatás volt valamilyen színházban. A színpadon még nem vagyok otthonos, de otthon már kiérdemeltem egy Jászai díjat. Amikor reggel papó ébreszt, hogy sétálni menjünk, rögtön eljátszom a hattyú halálát. Először lehunyom a szemem, vissza kúszok a paplan alá majd ha ez se használ hanyatt vágom magam. Tapancsaimat az ég felé tartom, úgy teszek mint akinek már lőttek.
Persze ez csak percek kérdése, után kacsázva futok le rendezni a reggeli kis és nagy dolgaimat. Mert utána jön a reggel fénypontja, a jutifalat.
Különben a premierem, ahhoz képest, hogy idáig még sosem jártam a világot jelentő deszkákon, sikeres volt. Még tapsgép nélkül verdesték a tenyerüket. Lecukiztak. Anyám csak hízott – ő tökéletesen elégedett volt a produkciómmal. Nem remegett a négy lábam, csak a lámpák zavartak. Meg a zaj. Gondoltam, hogy bemutatok egy ringispilt, körbekavarok és leeresztem a szilárd üzemanyagot, de meggondoltam magam. Még a folyékonyt is visszatartottam pedig olyan vastag lába volt az idomárnak, hogy kedvem lett volna három lábon hozzásimulni. Végül fegyelmeztem magam. Remélem egy főszerep kinéz nekem. A rendezőnek meg ideje megtanulni, hogy nálam mi a módi. Mindig az ellenkezőjét teszem amit kérnek. Ez a szekszepilám vagy ahogy maguk mondják szekszepilem.
Tokaj
