2026. szeptember 27., vasárnap · Miskolc & Borsod Kapcsolat
XIV. évfolyam
2026 / 39. lapszám
Ára: ingyenes
Alapítva 2013
Háztáji hír és szórakoztató portál
Hirdetés
Észak

A bővített menetrend marad érvényben Miskolcon

 

 

 

Jövő év elejétől is a jelenlegi, 2021. április 17-én bevezetett és azóta több ütemben, összesen 76 117 futáskilométerrel bővített menetrend marad érvényben Miskolcon. A Fidesz-KDNP által napokban közölt állítások, miszerint kevesebbet járnak majd jövőre a miskolci buszok és villamosok, hamisak.

 

A miskolci testület csütörtöki ülésén a város és az MVK Zrt. közötti közszolgálati szerződésről is tárgyaltak és döntöttek a képviselők. Ennek értelmében az előzetes tervek szerint jövőre is ugyanannyi kilométert futnak az MVK Zrt. járművei, mint jelenleg.

 

Miskolc MJV Önkormányzata elkötelezett a miskolci tömegközlekedés színvonalának javítása mellett. A közlekedési cég is folyamatosan méri fel az utazási igényeket, de a kormányzati elvonások, a járványhelyzet miatt drasztikusan csökkent utasszám okozta bevételkiesések tovább nehezítik az egyébként is nehéz helyzetben lévő MVK Zrt. működését.

 

 

A vidék velünk van

Partner települések

Borsod, Abaúj és Tokaj-Hegyalja önkormányzatai — kattints a címerre.

Média- és üzleti partnerek
Heti TV
DVTK
Gasztrográf
BOKIK
Szabad hely