2024-ben a Holokauszt 80.-ik évfordulóját tartjuk Magyarországon és idén éppen huszadik éve rendezik meg Budapesten az Élet Menetét. Ebből az alkalomból a Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör februári vendége Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumi elnöke lesz, a házigazda Markovics Zsolt főrabbi.
Az előadás időpontja: 2024. február 13. kedd délután 17 órától a megszokott helyen, hitközségünk nagytermében.
Az idén május 5.-én tartandó budapesti vonulásos megemlékezés valamint az alapítvány többi rendezvényeinek célja, hogy elősegítsék a toleranciát és a múlttal való megbékélés folyamatát. Az előadáson megtudhatjuk a magyarországi Élet Menete kialakulását, előzményeit, nemzetközi kapcsolatait, azt is miért csak a fővárosban van, vidéki nagyvárosokban nincs, illetve szó lesz arról is, hol vannak az országban Holokauszt emlékpontok. (4) Az Élet Menete Budapesten 2024. | Facebook
Sínek a semmibe…
Érdemes megtekinteni múzeumunkat is az előadás előtt (1.000 Ft/fő a belépőjegy) decemberben ugyanis közel 20 Holokauszt dokumentummal gazdagodott a tárlat.
Kérnénk szépen visszajelzést a februári előadáson részvételről.
Mindenkinek nagyrabecsüléssel Búzafalvi Tamás múzeum menedzser 06 20 91 47 014 vagy 202192391
Nagy érdeklődésre számot tartó előadással kezdi az új évet a Miskolci Zsidó Múzeum baráti köre – 2024. január 9-én kedden délután 16 órától Markovics Zsolt...
A londoni székhelyű nemzetközi pénzintézet, az EBRD (amelyben Magyarország is részvényes) azért száll be beruházóként vagy hitelezőként több, nem éppen demokratikusnak nevezhető országba,...
„A jövőben a mi vállalkozásunknál is megoldott a bankkártyás fizetés” – mondta Viola Violetta, a Vodafone ReadyPay mobil bankkártya-olvasó terminált (mPOS) bemutató sajtótájékoztatóján....
Azok a hetvenes, nyolcvanas évek, a három órás út során legalább két tucatszor emlékeztetnek erre a kedvenc rádiómban. Persze ha megkövetelnék, se tudnám...
ANNA HALÁLA Kisregény – 8. fejezet Ez egy kitalált történet. Egy régi, megtörtént eseménnyel kapcsolatos hasonlóság csupán a véletlen műve. —– Az ármány—–...
Gépkocsivezetőként dolgozó édesapám korai haláláig olyan fontos tartozéka voltam a kocsijának, mint a hátsó ablakban bólogató kutyus. Ha csak tehettem, mehettem vele, mögötte...
2020. július 31. Az országos tisztifőorvos meghatározta, hogy mennyit kell fizetni a vírustesztekért, így gyakorlatilag hatósági áras lett a vizsgálat. A sürgősség, illetve a...
Egy kis politikai pletyka. Időként nem árt ha meghallgatom az óceánon túli barátaimat. kíváncsi vagyok mit kotyvasztanak a világpolitika boszorkánykonyhájában. Washingtonban eldöntött tényként...
A Hirosimai Egyetem kutatói megállapították, hogy a banánlevelekből izolált baktériumokkal fermentált sztívia-kivonat képes elpusztítani a hasnyálmirigyrák sejtjeit. Eközben az egészséges vesesejteket érintetlenül hagyja....
Hosszan tartó betegség után, 93 esztendős korában elhunyt Földi Zoltánné, Lázár Olga. Szegiben született és fiatalon megjárta a náci haláltáborokat, s elszenvedte az...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) szakmai támogatásával idén adagkalkulátorral segíti a karácsonyi menütervezést....
A 850 évvel évvel ezelőtt épült párizsi Notre Dame, a világ egyik leglátogatottabb műemléke súlyos tűzkárokat szenvedett. Bizonyára sokan követtük lélegzetünket visszafogva...
Egy középkorú prügyi nőt hallgattak ki a szerencsi nyomozók gyanúsítottként, aki a környező települések fiataljait látta el a kábító hatású szerrel. A Szerencsi...
A mai naptól DVTK FUX néven szerepel a bajnokságban a DVTK női röplabda csapata. Az erre vonatkozó megállapodás aláírására a Népkerti Vigadóban sajtótájékoztató...
Egyébként kedvelem az UNIOCOOP áruházakat. Az árucsarnokba azért járok mert a városban csak ott kapható író. Most éppen a Vörösmarty üzletükbe tévedtem. Szó...
Adjon Isten – később világosodik – hamarabb sötétedik. Fogyóban a természetes D vitamin készletünk. A legújabb felfedezés szerint -egyébként minden héten van egy...