
Kövér László egy Fidesz-alapítót küld az állami média kuratóriumába
Új tagot javasolt a közmédia működését felügyelő Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumába Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke.
Auto Added by WPeMatico

Új tagot javasolt a közmédia működését felügyelő Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumába Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke.

A Fehér Lótusz egyik epizódja miatt a külföldi társhatósághoz fordult a héten a magyar Médiatanács, bepanaszolva az épp most HBO…

„Feketelistákból még nem épült ország” címmel adott ki közös közleményt 50 magyarországi civil szervezet és médium a Fidesz „tavaszi nagytakarítási…

Budapest főpolgármestere bejelentette, hogy mai, csütörtöki brüsszeli tárgyalásain azt fogja kérni, hogy civileket és a szabad sajtót ellehetetlenítő törvény elfogadása…

A Fidesz totális támadást indított a nagytakarítási törvénnyel a médiaszabadság ellen, több médium is ellehetetlenülhet Halász János törvényjavaslata miatt. Most…

Drámai hangvételű állásfoglalást tett közzé a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) a május 13-án, éjfél előtt benyújtott törvényjavaslat kapcsán, mivel…
Egyre többen szólalnak meg felháborodottan a Fidesz által tegnap este benyújtott, a hivatalosan a közélet átláthatóságáról szóló jogszabálytervezet miatt, ami…

Hargitai Miklós lett az elnök. Új alapszabályuk is lett.

A Fidesz új törvényjavaslata listázná a külföldről támogatott szervezeteket, brutális bírságot szabna ki rájuk, és vezetőiket vagyonnyilatkozatra kötelezné – sőt…

A skandináv ország 20 millió korona segítséget ajánlott fel a hazánkban is jelenlévő Free Europe-nak / Radio Libertynek, miután az…

Nyilvánosságra hozta a Jelölő Bizottság a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) közelgő tisztújító küldöttgyűlése előtt a szervezet vezetői posztjaira jelöltek…

Furcsa körülmények között lebonyolított médiahatósági pályázaton dőlt el, hogy újabb 10 évre Mészáros Lőrinc bizalmi emberének rádiós cége működtetheti az…
Idén már 30. alkalommal rendezik meg a jövő héten a Digital-Media Hungary konferenciát. A médiaipari konferencia alkalmából mintegy két és…

Új szintre lépett az Orbán-kormány médiaháborúja: az adófizetők pénzén, fizetett kampányt folytat a Szuverenitásvédelmi Hivatal a 444, a Telex és…

Szuhánszki Zoltán egész életében a sport népszerűsítésért dolgozott. Tavaly Stílus-díjjal ismerték el munkásságát.

Új műsorvezető érkezik a Sláger Napközbenbe Zsupos Ági mellé, Viktorin Tamást váltva – értesült a Media1.
Tavalyhoz képest egy helyet rontott Magyarország a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi szakmai jogvédő szervezet médiaszabadságot vizsgáló listáján, így…

A Médiatanács e heti ülésén 7,5 millió forintos bírságot szabott ki a TV2-re a Tények egyik adásával összefüggésében, emellett kisebb…

Nem jelentkezett kedden reggel Magyarország egyik legnépszerűbb rádióműsora, a Balázsék a Rádió 1-en. Sokan várták őket, és azonnal elindult a…

A Viasat3-on futó Troll a konyhában új évadának indulása kapcsán vendégünk volt nemrégiben a Media1 podcast- és rádióműsorában Rákóczi Feri…

A cukorbetegséggel élők emberi méltóságát sértő kijelentések hangzottak el a Balázsék című műsor egyik adásában a Nemzeti Média- és Hírközlési…

Ma, április 15-én éjfélkor szól utoljára az Érd FM. A búcsú pillanataiban egy 77 éves hallgató, Edit néni is betelefonált,…
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa megbírságolta a TV2 Zrt.-t a Sztárban sztár All stars című műsorszám zsűritagjainak trágár…

Annyira komoly anyagi gondjai vannak mostanra a Budapest-környéki 71 ezer fős városnak, Érdnek, hogy nincs már pénze a helyi rádió,…

Annyira komoly anyagi gondjai vannak mostanra a Budapest-környéki 71 ezer fős városnak, Érdnek, hogy nincs már pénze a helyi rádió,…

A sajtószabadság helyzetéről is vitázott a Köztér vitaműsorában Pelyach Gergely, a HírTV volt főszerkesztője és a HírFM vezetője, valamint Szalay…

Athanasios Rantos, az Európai Bíróság főtanácsnoka szerint jogtalanul vonták meg a Klubrádiótól a médiaszolgáltatási jogosultságát a Budapest FM 92,9 MHz-en.…

Újabb eljárásokat indított médiafelügyeleti hatáskörében eljárva a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a héten.
Borsod, Abaúj és Tokaj-Hegyalja önkormányzatai — kattints a címerre.