
Szántó István
Related article
Utcákat zárnak le a Sörfesztivál ideje alatt
Csütörtöktől hétfőig az alábbi utcákba csak az ott lakók, a telephellyel, illetve engedéllyel rendelkező járművek hajthatnak be: aktuális Nem tovább ...
A járőrök egy órán belül kétszer is tetten érték azt a sofőrt, aki érvényes vezetői engedély nélkül közlekedett autójával
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai 2020. február 5-én 16 óra után először a Miskolc, Erenyő úton, majd másodszor a Lorántffy...
MAGYAR-KÍNAI BEFEKTETŐI, EGÉSZSÉG, ÉLETMÓD KONFERENCIA – ez a Kína már nem a régi – tanulhatjuk a nagy ugrást
Világosan látszik, hamarosan Kína lesz a világ közepe. Le kell számolnunk azzal a tévhittel, hogy Kína egyenlő a pesti Józsefvárossal. A bazárral. Kína...
Jó esélyekkel áll rajthoz a Hungaroringen a 17 éves magyar pilóta – Aktuális hírek – Hírek
Hosszú idő után újra Magyarországon versenyez az Audi R8 kupa harmadik versenyhétvégéjén a fiatal magyar tehetség, Keszthelyi Vivien. Az Audi Sport tehetséggondozó akadémiáján...
Július elejére sem végzett a Banif Plus Bank a deviza alapú elszámolással
Az MNB ma publikált határozatában 45,5 millió forint bírsággal sújtotta – immár harmadízben – Banif Plus Bankot az elszámolási határidőre vonatkozó törvényi előírás...
Nem most volt – amikor stráfkocsival mentünk az iskolába – ez volt az utolsó tanítási napunk
Immár több mint egy félévszázada, talán 1969 májusának elején, a ballagás előtt, az utolsó tanítási napon csoportosan mentünk az alma materbe. Mi a...
SZABÁLYTALANUL ELŐZÖTT, BALESETET OKOZOTT
Az Edelényi Rendőrkapitányság szabálysértési hatósága gyorsított eljárás keretében pénzbirsággal súlytotta és eltiltotta a vezetéstől a sofőrt. Egy szendrői férfi 2022. október 6-án 5...
Közösség, erdőismeret, fenntarthatóság – ezek voltak az idei Erdei Vándortáborok kulcsszavai a Zempléni-hegységben is
Augusztus végén zárult le az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált Erdei Vándor Program. A tíz állami erdőgazdasággal partnerségben megvalósított kezdeményezés során a felső...
Módosult a határidő – november 7-ig lehet pályázni a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjra
A Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő arról tájékoztatta Miskolc MJV Polgármesteri Hivatalát, hogy a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszer 2024. évi fordulójában a pályázatok beadási határideje 2023....
Nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen – gyere nagyon várunk
A Városgazda üzemeltetésében lévő Miskolci Állategészségügyi Telep 143. alkalommal tartja meg nyílt napját július 24-én szombaton, 10:00 és 14:00 óra...
A Volkswagen 22,8 milliárd eurót fektet gyárai jövőbeni versenyképességének javítására – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen márka következetesen ülteti át a gyakorlatba „Transform 2025+” stratégiáját. A legnagyobb hangsúlyt a moduláris gyártás további fejlesztése, a modelloffenzíva folytatása és...
Szomszédunk és ellenségünk – Szíria
Avi/ujkelet.live Miri Áizen visszavonult ezredessel, a Katonai Hírszerzés szíriai részlegének volt vezetőjével, Roi Keisz, a Kan közszolgálati műsorszolgáltató riportere készített interjút a múlt...
Tapétás mosdó a cseh fülkében – kuckós toalett – a megtapintásig élethű
Most szólok, ne hogy már valaki bele törölközzön a képe – csak ott látható textilbe. Tessék elhinni, hogy ez csak egy egy dimenziós...
40 éve sugároz vérfagyasztó zajt a rejtélyes orosz rádió, ami Putyin csodafegyvere lehet a háborúban
A Buzzer néven ismert MDZhB rádió titkát máig nem sikerült megfejteni. Az orosz MDZhB rádióadó állítólag 1982 óta sugároz, és ha lehet hinni a pletykáknak,...
Likvidálások Tulkaremben és az elvetett nagy ötlet
Avi/ujkelet.live A háború 328. napja, Júdea és Szamária: A folyamatban lévő nagyszabású terrorelhárító műveletet során, a Jamam terrorelhárító egység a Sabak belbiztonsági szolgálat...
Kimazsoláztuk a videót – megvannak a sofőrök –
Az akció pénteken este 20 óra 35 perckor kezdődött. Először egy fehér lestrapált mikrobusz gurult a Fehér Holló bérelt privát parkolójába. Kereste az...
A Hamász tervei között szerepelt Irán és a Hezbollah beszervezése egy 9/11-hez hasonló tel-avivi felhőkarcoló robbantáshoz
ujkeletlive Diplomácia: a Pentagon közleménye az UNIFIL-incidens kapcsán Múlt héten az UNIFIL két alkalommal is közölte, hogy személyzetét izraeli tűz találta el, azt...