Nincs nekem semmi bajom az egerekkel. Igazából nem is zavarnak. Az, hogy miközben a gépemen dolgozom, időnként el elfutnak előttem ki bánja. Nem bántanak. ám amikor képesek egy darab szalonnabőrért bebújni a kelepcébe és ott, mint a félőrültek keservesen cincogva rohangálnak körbe, rázzák a rácsot az már idegesítő. Ismerhetnek, tudják, hogy nem bántom őket. Kiviszem az utcára – ott jól megrázom a ketrecet, hogy amikor kiengedem, őket szédülten ne találjanak vissza hozzám.
Na, a legutóbbi, a dörzsöltebb eljátszotta a szabaduló művészt. Az én hibám, már kifelé menet kezdtem a kalitkát rázni. Pechemre, addig forgattam, mint egy űrutazásra készülő asztranuatát, a kis csibész meg kiugrott, ott ahol még egyetlen pályatársának se sikerült. Pedig nem volt valami sovány, jól tartom őket, kapnak sós mogyorót, sajtot, szalonnát kenyér nélkül. Innivalóról gondoskodjanak maguk.
Egyébként kezd elegem lenni a kéretlen albérlőkből, akik azt hiszik, hogy a lég kondi csövön át befészkelve nálam húzzák ki a telet. A rugós egérfogók már semmit se érnek. A ragasztós módszert már ismerik – dörzsöltek –a farkukat hátrahagyva is kimenekülnek a ragacsból. Maradt volna a kelepce, de ezt is kitanulmányozták.
Jöhet egy macska egy igazi kandúr, amely megfogja az egeret, az icipici egeret – ahogy a nótában is vagyon.
Ez úton keresek kölcsönbe egy alkalmi négylábú egérfogó macsekot. Teljes ellátással napi 24 órás szolgálatra. Kalandorok kíméljenek. Szabadidejükben – óránként tíz perc – dorombolhatnak. Naponta egyszer-kétszer kijár nekik a hátvakarás… jó gazdi, sürgős jeligére
szantograf.hu
