Jelentősen javult a foglalkoztatás
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés csütörtöki ülésén megtárgyalta a megye foglalkoztatási helyzetéről készült tájékoztatót, amelyből kiderült, hogy 1995 óta nem volt olyan alacsony a munkanélküliek száma, mint decemberben. „A számokból kiolvasható, hogy jó az irány a tendencia”- összegzett dr. Mengyi Roland, (Fidesz-KDNP), a közgyűlés elnöke.

Dr. Mengyi Roland bejelentette, hogy közmeghallgatással kezdődik az ülés, amelynek a témája a szénbányászat helyzete. A közmeghallgatást Riz Gábor (Fidesz-KDNP) alelnök vezette. Emlékeztetett rá, hogy a szénbányászat többet jelentett megyénkben, mint foglalkoztatás, ezért a bányabezárásai annak idején mély sebeket ütöttek a helyi társadalomban. A jelenlegi kormány viszont hosszú távon számol a szénnel. Kitért a farkaslyuki tanbánya megnyitására, a szakképzés újraindítására. A megyei önkormányzat nagy fontosságot tulajdonít  a szénnek, az országban elsőként megalakították az érdekelt feleket összefogó szenes klasztert.

Az alelnök ismertette a közmeghallgatásra dr. Lengyel Attila és Lovas Bertalan által írásban beadott javaslatokat, Takács István pedig szóbeli kiegészítést tett. Szorgalmazta az iparág újraindításával kapcsolatos állami szerepvállalást, a szakmai tapasztalatok átadását, a Szuhakálló II.-es akna megnyitását.

A közmeghallgatás után a napirend elfogadásával folytatódott a közgyűlés.  Elsőként a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Program – Stratégiai programrész egyeztetési változatának az elfogadására tett javaslatot vitatták meg. Wachter Balázs tanácsadó szóbeli kiegészítésében emlékeztetett, hogy az uniós források miatt igazodni kell az ágazati operatív programokhoz, illetve jelezte, lesznek tematikus és kistérségi egyeztetések. A hozzászólók elismerően szóltak a munkaanyagról, amihez javaslataik is voltak. Volt aki a mezőcsáti gyógyturizmust említette fel, más a vízenergia hasznosítását. Lukács András (MSZP, frakcióvezető) bejelentette, hogy a konkrét egyeztetésekkor konkrét javaslatokat fognak tenni.

Dr. Mengyi Roland emlékeztetett, hogy az egyeztetési verziónál járnak, ami nem is lehet teljes. Örömmel várja a szocialista javaslatokat, ha jók, bekerülnek az anyagba. A testület elfogadta a javaslatot.

A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság 2013. évi tevékenységéről készült beszámolóhoz Tóbis Gábor ezredes, gazdasági igazgatóhelyettes tett szóbeli kiegészítést. Kitért a dunai árvízi védekezésben való részvételükre, a létszám és eszközfejlesztésre. Cigánd, Bódvaszilas, Aggtelek és Gönc településeken őrsöket nyitottak, amelynek köszönhetően nőtt a lakosság élet és vagyonbiztonsága az érintett térségekben. A program az idén Mezőcsáton és Tolcsván folytatódik, a tervek szerint pedig 2015-ben Pálházán és Krasznokvajdán várható a folytatása. Lukács András (MSZP) több dologra is rákérdezett, illetve hiányolta az összehasonlító adatokat. Csiger Lajos (Fidesz-KDNP), a közgyűlés alelnökének viszont pozitívak a tapasztalatai, javult a kivonulási képességük. A közgyűlés a beszámolót tudomásul vette.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye lakosságának egészségügyi állapotáról a  kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve által készített tájékoztatót. Kormos Dénes a születések körüli problémák és a gazdaságfejlesztés közti összefüggésekről beszélt, Miklós Árpás (Jobbik, frakcióvezető) hozzá tette, hogy ott szülessenek gyerekek ahol munkára, tanulásra nevelik őket. Dr. Csiba  Gábor (Fidesz-KDNP) a megyében megindult egészségügyi fejlesztésekről elmondta, hogy egyrészt a gyógyítási infrastruktúra megújításáról szól, másrészt pedig az alapellátás, járóbetegellátás még közelebb vitele az emberekhez. A közgyűlés egyhangúan tudomásul vette a tájékoztatót.
Lórántné Orosz Edit, a Munkaügyi Központ vezetője megyénk munkaügyi helyzetéről, a foglalkoztatás bővítésének a lehetőségeiről készült tájékoztató szóbeli kiegészítésében a 2013-as évvel kapcsolatban kiemelte: bővült a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség. Decemberben 47.761 volt a számuk, ’95 óta nem volt a megyében ilyen alacsony érték, télen pedig 2001 óta nem volt 50.000 alatt.

A témához sokan hozzászóltak. Lukács András például megjegyezte, hogy a kiközvetített munkahelyek döntő többsége közfoglalkoztatott, vagy a támogatott körből került ki. Végkövetkeztetése: „a helyzet nem rózsás.” Szamosvölgyi Péter (Fidesz-KDNP) viszont egészen másképpen látja. „Ezekre a számokra vártunk egy évtizede. Elmozdultunk a holtpontról, most pedig fanyalgás van. A választások előtt szokott előfordulni”- jelentette ki. A közmunkát a munka világába történő visszavezetés eszközének nevezte.

Lórántné Orosz Edit válaszában kifejtette: javultak a megye munkaerőpiaci viszonyai, ami nem azt jelenti, hogy megszűntek a problémák. Az elmúlt évben 90 ezer munkahelyet regisztráltak. Ebben 80 százalék a közfoglalkoztatás, 20 százalék a tényleges munkahely. Az a céljuk, hogy az elsődleges munkaerőpiac aránya emelkedjen.
„A számokból kiolvasható, hogy jó az irány a tendencia”- összegzett dr. Mengyi Roland, aki kérte, hogy a szocialisták tegyék félre a politikát. Jó a kormányzat munkahelyteremtő, -megőrző programja. Csökken a munkanélküliség, megtanulnak újra beilleszkedni a munka világába. A tájékoztatót a közgyűlés tudomásul vette.

A testület elfogadta a megyei közgyűlés lejárt határidejű határozatainak a  végrehajtásáról készült jelentést, az Europe Direct Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Információs Központ 2014. évre vonatkozó működésének a támogatásáról szóló javaslatot és a megyei önkormányzat nemzetközi kapcsolatainak elmúlt évi helyzetéről, a fejlesztés irányairól szóló beszámolót.