A DK elnöke Gyurcsány Ferenc ma pénteken délután találkozott a híveivel. Rosszul mérték fel a rendezvény helyszínét, a kis terem ténylegesen kicsinek bizonyult. Sokan álltak és nem fértek be az előadó terembe. Az elnöknek rekedtes hangjával kellett pótolni a rossz hangosítást. Végül jó megoldásként a közönség soraiban egy órás szenvedélyes beszédet mondott a maga papos stílusában , teljesen fejből. Legfeljebb az órát nézte időnként. Tartotta a frontot, s hagyott időt a kérdésekre is Vadai Ágnesnek. Lényegre törő előadás volt, igazi mini öszödi beszéd. Volt hosszú hatásvadász merengés és mélyről jövő sóhaj. Taps kacagás, derültség minden volt ami ilyenkor szokásos a közönség jól szórakozott. Ilyenkor szokás megjegyezni, ha úgy kormányzott volna ahogyan beszél akár a helyén is maradhatott volna.
Ami viszont a képekből kiderül nagyon fiatalnak éreztem magam a hallgatóság körében. Az idősek voltak a legtöbben. Figyeltem a szocialisták , a potentátok észrevétlenül próbáltak a helyszínen tájékozódni. Nagy még a zavaródás, nehezen döntenek, hogy hová csapódjanak a széles választékkal bíró baloldalon. A DK tagsága elérte a 10 ezret és ott semmi személyi anarchia míg a másik két póluson már azt se tudják, ki kivel és mikor. Tehát folyik a helyezkedés a kulisszák mögött. Gyurcsány most szántja fel az országot, tegnap hasonló létszám mellett Szegeden találkozott a szimpatizánsaival. Szerintem most egy nagy mágnesként vonzza magához a szocialisták kallódóit. Noha bevallása szerint nem toboroz közülük.
Beszéd közben megjelent a folyóson két ember egy nagy táblával ami meglehetősen nagy riadalmat okozott. A baloldal hozzá szokott az ellentüntetőkhöz , nem is csodálkoztak ezen. Ki is toloncolták a két öreget. Anélkül, hogy megnézték volna a két hangoskodó transzparensét. Ami éppen a DK támogatásáról szólt. A táblások nem is értették miért lettek nem kívánatosak, kint ültek elszonytyolódva, már már azt hitték rossz helyre mentek. Végül valaki elolvasta a táblát és vissza hívta a két vasgyári nyugdíjast, akik a durva hengerműben vesztették el a hallásukat.
Az alsó pillanatkép az előtérben Pusztai László kollégám segít az öltözködésben Rózsa Editnek.
A legfontosabb a Gyurcsány szabadon című könyvemet nem árulták most. Megtudtam az utánnyomás is teljes egészében elfogyott. Vagy a mű sikerült jól vagy a téma vonzotta az olvasót. Mindegy a honorárium még nem nálam kamatozik.