Nos, aki szereti a csütörtöki retro jegyzeteimet az Északban , azoknak sok újat nem mondok.
Nemrégiben írtam meg az utolsó miskolci akasztás sztoriját, lájtosan. Tény, hogy a főszereplő neve is szerepelt benne , e miatt a hozzá hasonló nevűek sérelmezték a cikket. Mondván folyamatosan magyarázkodásra kényszerülnek. Nos, mentségemre szolgáljon, hogy annak idején valamennyi lapban részletesen megjelent az érintettek neve, tehát az idősebb miskolciaknak ismerős volt a történet. Köszönöm a reagálásokat, sokan sokféle módon próbálták kiegészíteni a történteket. Tekintettel a hátra maradottak máig is élő fájdalmára és érzékenységére az ügyet nem görgetem tovább. Egyébként az eseményeket igyekeztem nem részletezni.
A múlt héten voltak a határeseteim, mikor hol és hogyan jártam akkor, anno amikor még létezett a vasfüggöny és a Hidasnémeti határállomás. Katonákkal és fináncokkal benépesítve. Nem tetszett olvasni? Kár, nem sokat vesztett, de a maga helyében csak végig nyálaznám.
A héten a párkeresés valamikori régi formájáról elmélkedem. Van benne egy falvédő is amit olyan sokszor láttam a Széchenyi úti bérházi konyhánkban, hogy végül megtanultam. S ha nagyon kellene most képes lennék finoman lerajzolni. Ettől viszont mindenkit megkímélek.
Megjegyzem, kimaradtak a cikkből, a leghűségesebbek a hattyúk. Ezek sose tévesztik szem elől a párjukat. Nem is kellene ezeket meggyűrűzni, mert annyira ragaszkodnak a kiválasztottjukhoz, hogy csak , na. Ez a fáma. Én perszer már láttam a Balatonon a házunk előtt egy olyan szerelemféltési jelenetet, amikor három hattyú egymás nyakára tekeredve fojtogatták magukat. Szegény barátom, mit sem törődve a csípéseikkel bátran szétválasztotta a hattyúlányért birkózó szárnyasokat. Erre mondják az ilyen kivételek erősítik a szabályokat. Tehát a hattyúk sose lépnek félre, nem úgy mint a nem hattyúk.
Tehát augusztus 21. csütörtök , egy újabb retro jegyzet az Északban. Akár Ön is megírhatja, ha a téma megfogta – hogyan ismerkedtünk annak idején amikor nem volt mobil telefon SMS és internet. Közvetlenül kellett szólongatni a szívünk választottját, nekünk kellett odamenni , férfiasan beszólni, megkérdezni, tettszett e már látni a bélyegalbumomat. Na ezt a dumát nagyon szerették a nők.
Nos ha hiszik ha nem volt a szomszédunkban egy derék magas fiú aki délelőttönként, nyáridőben amikor a család nem volt otthon házibulikat szervezett. S egyszer V. Bandi villanyt gyújtott. Ugyanis egy lány komolyan vette, őt azért hívta meg a Bandi, hogy megcsodálják a képeslap gyűjteményét. Ami legalább ezer darabból állt.
Azóta nem szeretem a képeslapokat.
