Hétszázmilliós fejlesztés a szikszói ipari parkban

Szikszó, 2014. szeptember 3., szerda (MTI) – Újabb állomásához érkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, szikszói iparterület fejlesztése, elkészült egy másfél kilométer hosszú úthálózat, a hozzá tartozó teljes infrastruktúrával, aminek köszönhetően további 50 hektárnyi fejlesztési terület áll a Hell Ipari Parkba települni szándékozó vállalatok rendelkezésére – mondta a beruházás szerdai átadásán Szikszó független polgármestere.

Füzesséri József kifejtette, a pályázaton elnyert 400 millió forintos támogatás felhasználásával a Hell cégcsoport sikeresen befejezte a több mint 700 millió forint összértékű iparterület-fejlesztését, ahol a piacvezető energiaital-gyártó vállalat töltőüzeme, és az Üvegszikla Kft. logisztikai központja is található. Hozzátette, „Szikszó büszke arra, hogy olyan világcég választotta fejlesztései helyéül a várost, mint a Hell cégcsoport”. Ezzel a cég hozzájárult a város gyarapodásához, és ahhoz, hogy Szikszó neve újra ismerősen csengjen az egész országban.
„A Hell csoport példája is azt mutatja, hogy aki Szikszó mellett dönt, az jó döntést hoz” – fogalmazta meg álláspontját az abaúji település vezetője. Felidézte, Szikszó mintegy 341 hektáros ipari területet hozott létre még 2008-ban, ez a terület vonzó a nagy beruházók számára, és egyre többen választják is. A már letelepedett cégek pedig valamennyien a világszínvonalat képviselik. Az MTI kérdésére a foglalkoztatottak számáról azt mondta, folyamatosan bővül a létszám, jelenleg 50-100 fő között dolgoznak a területen, a következő 2-3 évben viszont ezt 400-500 főre szeretnék feltornázni. A beruházás legújabb szakaszának elkészültével a területen kiépült az elektromos áram-, a földgáz- és az ivóvíz hálózat, a szennyvíz- és csapadékvíz-elvezetés, a térvilágítás, valamint a parkolók kivitelezése. Az ipari park területén másfél kilométer aszfaltozott úthálózat épült meg, maximálisan kiszolgálva a régióban működő és a közeli ipari parkokban bővítéseket tervező cégeket, amelyek beruházásukat Szikszó határában, a 3-as számú főút mentén szeretnék megvalósítani.