Schwezoff Dávid vagy Csereklye Viktor – olyan mint valami kitalált nevek közszereplővé avanzsált. Ez persze nem azt jelenti, hogy bármit írhatunk állíthatunk róla ami nem igaz. Így aztán csak a szigorú tényeket körmölöm. A Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója, a volt katolikus kántor és tranvesztita fellépő művész ( vannak akik szerint ez is művészet, még sincs Prima Primisszima kategória erre is) ma is szerepelt a híradókban. Leszámol mindazokkal akik oda ültették beszavazták vagy éppen ellenezték. Feljelentést tett a rendőrségen a Dohány utcai zsinagóga beléptetőrendszerével kapcsolatos visszaélések miatt. Kiszámolta, hogy lényegesen több pénznek kellett volna befolynia a kasszába mint amennyit lekönyveltek. Nagy hiba. Akár igaza is lehet. Lehetne. Ismeretlen tettes ellen tette a feljelentést, ami ugye egy álca, hiszen név szerint tudja ismeri azokat akik ezt a rendszer üzemeltették.
Közben velük szerződést bontott és saját csapdájába esett. Saját maga akarja birtokba venni és fenntartani a beléptetést. Csak ám akik idáig ezt tették több évtizedes kapcsolatokkal bírnak az idegenforgalmi berkekben s a jövőben nem támogatják a BZSH-t. Sőt ezek után az is megesik, hogy elkerülik a turisták, nem propagálják az ottani látnivalókat. Dávid és testi lelki tanácsadója Császár Balázs belépője ezzel kibicsaklik.
S ami a most friss hír – csak sikerült megszólaltatnom ország Tibor katolikus plébános urat, aki Alsógödön foglalkoztatta Csereklyét vagy Schwezoffot. Elmondása szerint Dávid jelentkezett, járatos volt a liturgiában, szép vékony hangja volt és félévig dolgoztak együtt. Egy rossz szava se lehet rá. Ám most , hogy hallja a Dávid körüli botrányokat elgondolkodik a régmúlton. Ez benne lesz a könyvemben.
Az is, hogy végül miért szakítottak olyan hirtelen. Nos, Dávid vagy Viktor össze ne keverjem azzal állt elő a mise után, hogy neki sürgősen el kell utazni. Oroszországba, kutatni. Hogy mit azt nem tudja vagy nem akar emlékezni rá a plébános úr.
Közben Ország úr ma már Ócsán vezeti a nyáját.
Ezt már olvasta?
No Image
Rakétát lőttek ki Libanonból Közép-Izraelre, és Gázából is támadtak
október 21, 2024