Nagybetűs felszabadultságot, próbatermi csomagolásban megvalósuló, teltházas Varázszenét ígér a Telekom jóvoltából az ország szinte bármely pontján élőben követhető újévi koncertjére a Quimby.
“Nem lehetne ennél jobban kezdeni az évet” – Kiss Tibi szerint a Quimby budapesti újévi koncertje maga a nagybetűs felszabadultság, a próbatermi csomagolásban megvalósuló, teltházas Varázszenét ráadásul a Telekomnak hála az ország szinte bármely pontjáról élőben lehet majd követni.
“Nincs műsoridő, nem kell megfelelnünk senkinek és semminek, a tiszta muzsikáig csupaszodunk” – ecseteli a frontember a zenekar hálószobatitkainak nagyközönség előtti feltárását, melybe épp úgy belefér a zenei improvizáció, mint a Quimby tagjainak spontán anekdotái. A próbatermi atmoszférának megfelelően a műsor szinte egészét a földön, párnákon ülő közönség alakíthatja, lényegében határok nélkül, akár 3-4 órásra duzzasztva a gigászi szobakoncertet.
“A már-már zavarba ejtően természetes közeg lehetővé teszi, hogy ne csak a hangzással, de a közönséggel és egymással is úgy kísérletezzünk, mint még soha” – magyarázza Kiss Tibi, miért is egyszeri is megismételhetetlen a Vastag Gábor (Vasti) gitáron és Gábor Andor (Ufó) ütőshangszereken való vendégszereplésével megvalósuló Varázszene.
Bár a jegyeket a leggyorsabb rajongók szinte pillanatok alatt elkapkodták, azoknak sem kell búslakodniuk, akik nem tudnak ott lenni a budapesti MOM Kulturális Központ béli koncerten, mivel a Telekom a YouTube-csatornáján valamint az origo.hu-n élőben közvetíti majd a Quimby rendhagyó évindítását. A Telekom 4G hálózatának köszönhetően ráadásul nem csak tableten és okostelefonon, de megfelelő internetkapcsolat esetén akár számítógép vagy okostévé képernyőjén is tökéletes minőségben lesz élvezhető az újévi Varázszene. (2015. január 1. csütörtök, 20:00)