Mit adjunk a jó félévi bizonyítványért?
Pénteken vége az első félévnek az általános iskolákban, 23-áig minden diák megkapja a bizonyítványát. Az eredmény sok szülőt dilemma elé állít: jutalmazzon vagy büntessen a jegyeknek megfelelően, adjon több zsebpénzt vagy épp vonja meg azt, esetleg egy vágyott tárgyat vegyen meg. A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője szerint jutalmazni nem csak ajándék vásárlásával, nagyobb összeggel lehet, hanem nagyobb pénzügyi szabadsággal is.

Minél idősebb a gyermekünk, annál inkább szeretne függetlenné válni: saját maga akar dönteni a ruhatáráról, hogy kivel és hova mehet el, és főleg, hogy mire költheti a pénzét. Ezzel párhuzamosan mind kevesebb tanácsot fogad el a felnőttektől. A gyerekeket sokszor nehéz rávenni a tanulásra is, és ez a félévi jegyeken is látszik. A szülőket dilemma elé állítja így minden bizonyítványosztás: mivel jutalmazzák vagy büntessék a diákot, mivel motiválják a jobb év végi eredmény elérésére.
A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője szerint egy jó motiváló eszköz lehet a gyerek számára, ha megfelelő teljesítésért cserébe nagyobb anyagi önállóságot kaphat. A gyerekek pénzét, főleg az alsó tagozatosokét ugyanis sok esetben teljes mértékben a szülők kezelik, így nem feltétlenül érzik, hogy az a saját tulajdonuk lenne, rendelkezhetnének a pénzük felett.
Az alsó tagozatosok leginkább készpénzben, kisebb összegekben kapnak zsebpénzt, amit sokszor az iskolában, a büfében költenek el. Náluk jó módszer lehet, ha kétfelé választjuk az összeget: az egyik felét megkapja továbbra is arra, hogy az apróságokat, büfében a csokit vagy a matricát megvegye magának. A zsebpénz másik felét, illetve annak felhasználását pedig az iskolai teljesítményhez kötjük.
Beszéljük meg gyermekünkkel, milyen feltételekkel juthat a pénzéhez: például ha jól tanul, akkor nem kell engedélyt kérnie, ha valamit vásárolni szeretne ebből a pénzből, míg ha romlik a teljesítménye, akkor ezt az összeget a szülők kezelik, korlátozhatják a felhasználását.
A felsősöknek lehet, hogy már van saját bankszámlájuk is, hiszen több bankban lehet akár már 6 éves kortól számlát nyitni, – készpénzfelvételhez – bankkártyát  rendelni. A diákok számlájához tartozó limitet a szülők állíthatják be, így meghatározhatják, egyszerre mennyi pénz felett rendelkezhet a gyermek. A Bank szerint a fiatalt önállóságra tanítja, ha a jó tanulmányi eredményért cserébe anyagi függetlenséget kap: bizonyos összeg felett szabadon rendelkezhet. Így megtanulja a pénzét kezelni, tervezni, döntéseket hozni, miközben ezzel például észrevétlenül fejlesztheti a matematikai tudását, a gyakorlatban használhatja, amit az életmód témakörben elméletben megtanul az iskolában. A szülők eközben bármikor ránézhetnek a számlaegyenlegre, így nyomon követhetik a gyermek gazdálkodását.
„A gyerekek, főleg a tinédzserek számára rendkívül fontos, hogy azt érezzék, a szüleik már felnőttként kezelik őket, miközben  még elkel a kontroll, az irányítás. Ha csak limitált mértékben is, de egy bizonyos összeg felett rendelkezhet a gyermek, hamar megtanulja a gyakorlatban a pénzkezelés alapjait. Ha a rosszabb bizonyítvány nagyobb korlátot eredményez, míg a jobb nagyobb anyagi szabadságot, ez motiváló erővel hat a diák számára, hogy ne veszítse el a megszerzett előjogait” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő zsűritagja.