Még sportosabb Škodák

A benzinmotoros Octavia RS 10 lóerővel kap többet, és megérkezett az új Fabia Montecarlo változata.

Genfben mutatkozik be az új Fabia legsportosabb változata, azt már korábban elárulták a csehek, hogy az új generációból nem lesz RS modell, úgyhogy a Montecarlo lesz a sorozat csúcsa. Ennél 16 vagy 17 colos, feketére fényezett könnyűfém felni illetve üvegtető, fekete hűtőrács és tükörház jelenti az optikai változásokat, és ezzel már a végére is értünk a bemutatónak.


A Škoda Octavia RS 230-as esetén pedig pont a megjelenéshez nem nyúltak, és őszintén szólva a motorvezérlő elektronikába se piszkáltak bele túlságosan. Arról van szó, hogy a Golf GTI-hez hasonlóan itt is elérhetővé teszik a 10 lóerővel nagyobb, összesen 230 lóerős teljesítményt. A cseh forró ferdehátúnál ez a 100-ra gyorsulásban 1 tizedes javulást hoz, azaz 6,7 másodperces 100-as sprintet, a végsebesség 2 km/h-val magasabb, 250 km/óra. A motorvezérlés átprogramozásán felül a Škoda Octavia RS 230 elektronikus differciálzárat is kap.