A szerepjáró

Az új Suzuki Vitara úgy néz ki, mint egy igazi terepjáró, pedig lelke mélyén egy divatos SUV.

Nem fél attól a Suzuki, hogy az új Vitara az SX4 S-Crosstól hódít el vásárlókat, hiszen csak első ránézésre tűnik nagyon hasonlónak a két szabadidő-autó, igenis van köztük különbség. Nem csak a karakter eltérő, de számszerűsíteni is lehet a dolgot: 12,5 centi és 55 liter az SX4 S-Cross előnye.

Ennek megfelelően utóbbit azoknak ajánlják, akik tágas és praktikus járműre vágynak, míg a Vitara egy kifejezetten divatos jármű, amelynél a terepjárós érzést is megkapja a kuncsaft. Utóbbival rögtön a vezetőülésben helyet foglalva szembesül az ember, a meredek szögben álló szélvédő közel van hozzánk, felülről rálátni a motorháztetőre. Persze ez csak szubjektív benyomás, mert szakítva a több évtizedes hagyománnyal, immár nem alvázas felépítésű a Vitara, a lemezek alatt az SX4 S-Crossnál is használt technika rejtőzik.

Fokozott biztonság és fura naviképernyő

Az elmúlt bő egy év alatt sem állt le a fejlesztés, a benzinmotorhoz felár ellenében 2015 nyarától rendelhető automata váltó nem CVT, hanem hatfokozatú egység. Ennél sokkal fontosabb, hogy a távolságtartó tempomat radaros érzékelőjét a biztonsági segédberendezések is használják: ilyen a városi koccanásgátló (30 km/órás tempó alatt vészfékezéssel elkerüli az ütközést) és a pre-crash fékrendszer (követésitávolság-figyelő, amely aktív fékezésre is képes). A kínálat itt is a 120 lóerős benzines és dízelmotorra korlátozódik, mindkettőhöz kérhető összkerékhajtás. A Suzuki úgy számol, a Vitaránál az SX4 S-Crosshoz képest sokkal magasabb lesz majd a 4×4-es változatok részaránya, igaz, még itt sem éri majd el a 10%-ot.

Ami az igazán nagy újdonsága a Vitarának, az a személyre szabható megjelenés. Van Urban vagy Rugged csomag, de kétszínű fényezés is rendelhető. A műszerfalat feldobhatjuk színes betétek rendelésével, amelyeket a vásárlás után a márkakereskedésekben lehet majd cseréltetni, ha rájuk untunk. Nekünk újdonság, Ázsiában már elérhető több típusban az új, érintőképernyős navigációs fejegység. Nagyon szép grafika jellemzi, csupán az ad okot kritikára, hogy mindent a képernyő alján és tetején helyeztek el, így magának a térképnek csak egy keskeny csík jutott. Nem igazán jelent segítséget az ide pillantás, mert egyszerűen nem látjuk, merre visz majd az utunk. A járt utat egyébként nem nagyon érdemes elhagyni a járatlanért, a feláras, immár lejtmeneti fékvezérléssel is rendelkező AllGrip összkerékhajtás aszfalton nyújt ideális teljesítményt. Van ugyan fékezéses differenciálzár, terepfokozat azonban nincs, és a hasmagasság is csak 185 mm.

Az 1,6 literes benzinmotort elsőkerékhajtással és kézi váltóval próbálhattam ki. Csendes, kulturált az erőforrás, amelyet nyugodtan lehet pörgetni, ilyenkor egész jól mozgatja a mindössze 1075 kg saját tömegű karosszériát. Az 1,6-os dízelt összkerékhajtással és kézi váltóval vezettem: kevesebb kapcsolással lehet vele haladni, és az összkerékhajtás révén van Sport fokozat is, amikor érzékenyebb lesz a motor, csökken az elektromos kormányszervo ereje. Ez nagyon jó kombinációnak tűnt a kanyargós hegyi utakon.

Februárban készítették el a nullszériát Esztergomban, az első ügyfélautó ünnepélyes keretek között márciusban gördül majd le a szalagról, s tavasz végére várható, hogy az összes kereskedésbe megérkezik az új Vitara. A Magyar Suzuki képviselői azt mondták, várhatóan januárban véglegesítik az árlistát, de azt elárulták, hogy nagyságrendileg az SX4 S-Cross árszintjére számíthatnak a Vitara-vásárlók.