Odessza kinyilvánította függetlenségét, majd kormányt alakított, írja a stockinfocus meg nem erősítették információkra hivatkozva.
Az AISZ információs hírügynökség számolt be az új köztársaság megalakulásáról, amelyet 2015. április 6-ra datáltak.
„A 2014. februári kijevi, illetve a 2014. májusi odesszai tragikus események miatt, egyoldalúan kihirdetjük az Odesszai Köztársaság kiválását Ukrajnából, és a Miniszteri Kabinet létrejöttét. Államfőként kijelentem, hogy ezt a lépést azért hajtjuk végre, hogy megőrizzük a régió demokratikus értékeit a szélsőjobboldali szervezetek túlkapásaitól, amelyeket az úgynevezett kijevi hatalom parancsára küldtek a volt Odessza megyébe.
Amíg a helyzet stabilizálódik az Odesszai Köztársaság Miniszteri kabinetét a következő személyek képviselik:
Védelmi miniszter: Silov N.A.
Belügyminiszter: Luzgin A.A.
Egészségügyi miniszter: Jevszejev V.Sz.
Katasztrófaügyi miniszter: Zsarkov D.N.
Kultúráért és turizmusért felelős miniszter: Sevcsenko M.K.
Odessza katonai parancsnoka: Kovalenko P.Sz.
Az Odesszai Köztársaság miniszteri tanácsának vezetője: Kovalenko P.Sz.”
Más forrásokban, így Pravdában az olvasható, hogy a lakosokat arra kérik, hogy szervezzenek blokádokat, azokon csak a mentő- és tűzoltóautókat engedjék át.
Források: Pravda és StockinFocus