Szombaton megjártam. A megye határig autóztam, sietősen, olyan öreges tempóban. Kovácsvágásra mentem, s az alig száz kilométeres utat másfél óra alatt húztam le. Gondoltam is, hogy Trianon ide, Trianon oda ez az ország nem is olyan kicsi. A hőségben ilyen butaságok jártak az eszemben. Miközben szívem szerint magam is úgy tartom ezt a nemzeti tragédiát sohasem heverjük ki.
A másik, hogy oda és vissza menetkor Encs után megbújtak a rendőrök. A tűző nap előtt egy út melletti fal alatt parkoltak s mérték a sebességet. Az új masinával. Oda , vissza szemből tűzött a nap így aligha lehetett kiszúrni a lesifotósokat. Egy vonalba érve vettem észre, hogy nincsenek egyedül, mellettük volt a félelmetes fegyver a sebességmérő. S milyen hülye az ember, képes voltam oda vissza – két órás különbséggel – lefotóztatni magam. Így aztán már várom a számlát, hogy személyesen is hozzájáruljak az ország pénzügyi egyensúlyának a helyrebillentéséhez. Soha rosszabbra ne is költsem a nyugdíjam!
Persze azért már olyan könnyen csak nem adom meg magam. Láttam egy brossurát amelyben a rendőröknek írt úgynevezett magyarázkodásokat gyűjtötték egybe. Egy szabálysértési előadó egybe szerkesztette azokat az esdeklő, mentegetőző kérelmeket amelyeket húsz év alatt kapott. Azt kell mondanom van bennük kreativitás, fantáziadúsak és még az érzelmekre is hatnak. Na ebből választom ki a legjobbat. Mondjuk azt, hogy beragadt a gázpedál és még kétszer megkerültem Miskolcot, hogy kifogyjon a gázolaj és békésen megállhassak.S menet közben derült ki, hogy a fék se fog, kiégtek a féklámpáim és nem akartam balesetet okozni a mögöttem jövőknek. Ha ezt se eszik meg, fizetek. Szokás szerint.
