Szállnak a napok. A múlt hét elején emlékeztem meg a miskolci Nagy csemegére. Azért hívtuk Nagynak mert vele szembe volt a Kicsi. Ezzel kapcsolatban sok telefont kaptam, hogy erre ara nem jól emlékeztem vissza. Köszönöm, igazuk van. Bár régen rossz lenne ha tényleg mindenre jól emlékeznék vissza.
Aki meg nem tudná ezeknél az írásoknál az a módszerem, hogy megkeresem azt aki ott dolgozott, aki hitelesen felidézi a múltat. A médiumot kifaggatom, szóval olyan asztaltáncoltatásos szellemidézést végzünk. Aztán vagy be jön vagy nem. Ha az asztal nem táncol , akkor nekem kell improvizálnom, töredékes történésekből szerkesztenem , hátha úgy volt ahogyan képzelem.
A csemegék lezárva, a héten Mancs kutya szobra körül ólálkodom. Ajánlom mindenkinek ezt a cikket. Hogyan lesz egy kutyából emlékmű, na erről írok majd. Segítségemre volt Szannyi Borbála, köszönöm a beszélgetést.
