Még nem is dicsekedtem, hogy valamikor hajdanán egy évtizedig Tapolcai lakos voltam. Nyaranta. Az ántivilágban amikor júniustól szeptemberig alig tudtam végigmenni a strand mögött a Görömbölyi utcába. Két sorban parkoltak a nyaralók. Éjjel nappal élet volt. Visszhangzott völgy. Délelőtt délután a strand zsivajától, esténként pedig a diszkók dübörgésétől. Érdekes módon az iskolakezdésre kiürült a városrész, október elejétől pedig szó szerint kihalt minden. Megszűnt a zsibongás és jöttek a ködös párás napok.
Mostanában gyalogkakukk módjára napi hat-nyolc kilométert taposok a világ négy ágtája felé. Ezek a képek a Tapolca felé vezető, Hejő parti sétányon készültek. A híd ismerős. Sokat írogattam erről, hogy a Miskolci Vendéglátó kisajátította, hatósági szigorral tiltották meg az idegenek átjárását. Állítólag azért mert ez kifejezetten a Motel vendégeinek készült. Amikor az újságban megpendítettem ezt a szörnyű társadalmi igazságtalanságot és kiderítettem, hogy az átjáró közpénzen készült, teljesen megnyugodtam. Ám ezt követően jó ideig nem mehettem teniszezni a motel pályájára. Mígnem egyszer csak Kunsági Karcsi barátom az ottani igazgató megbocsájtott. Akkortól viszont a híd tabu lett a lapban. Hiába ilyen a világ. No, de most látom, megint kint van a tábla, átjárás tilos. Ahelyett, hogy vámot szednének az átjáróktól.
