Vidám lánycsapat vonult végig szombaton a Színva teraszon. mire előkaphattam volt a masinámat már el illantak. Szerettem volna megörökíteni a fekete egyen pólójuk feliratát. Hirdették, lánybúcsú! S ennek megfelelő jó kedvük volt. Csak az nem derült ki a brigádból, hogy ki lesz az ara.
Szántó István
Related article
Selyemrét névadója – miként lett a villanytelepi grundból fürdő – jön a sokszögeszterga
Ez lenne a budapesti belvárosi óriáskerék. Van olyan nagy mint a bécsi práterbéli. Nos erről jutott eszembe a sláger, egyszer lent egyszer fent...
Az Országgyűlés elé kerül a pedagógusok új életpályájáról szóló törvénytervezet -a törvényjavaslat elfogadásával létrejön a pedagógusok többsége által is támogatott teljesítményalapú bérezési rendszer
Több hónapos átfogó egyeztetést követően a kormány 2023. június 6-án benyújtja az Országgyűlésnek a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény tervezetét. A törvényjavaslat megalapozza...
Rádiók, de jók – a forgó színpadot mindig elértük – szunyókálás előtt kell egy kis világlátást
Régi szokásom elalvás előtt rádiót hallgatni. Nem újkeletű valószínű, hogy drága Édesapámtól örököltem. Neki volt az ágya mellett egy nagy Orion, amelynek még...
Dr. Csiba Gábor kisregénye – Anna halála – kitalált történet – itt a hiányzó hetedik fejezet
ANNA HALÁLA Kisregény – 7. fejezet Ez egy kitalált történet. Egy régi, megtörtént eseménnyel kapcsolatos hasonlóság csupán a véletlen műve. —– A Wartburg...
Kontárkodott vagy egyszerű Béres szindróma – vakcina a rossz koleszterinek ellen – magam is átestem a kezelésen – megintették az orvosokat
Szóljak, ne szóljak, nem fáj fejem. Ismerős mondás. Időnként nem is árt a hallgatás, növeli a bölcsességet. Mindegy, magamnál már nem akarom fokozni....
Egy tartalékos ellopott egy katonai Hummert és balesetet szenvedett vele
Tegnap egy tartalékos a hadsereg parancsaival szembemenve elvitt egy katonai dzsipet, a terrortámadás helyszínétől nem messze fekvő, észak-szamáriai Reichan posztról petach tikvai otthonába, balesetet...
Hat-tyúk tava a jégen – elkel a jókedv, egyre nagyobb rá a kereslet
https://youtu.be/hQNjnTmylYE ...
Disznóvágás után szalagvágások Besenyőben -egyszerre adtak át két intézményt
A februári nagysikerű Röfi Napot követően nem állt meg az élet Szirmabesenyőben. Március hónapban két kibővített és teljesen felújított intézményt adtak át...
Bekapcsolódtam a nemzetközi légirányításba – semmi pánik – még csak gyakorolok
Betegesen ódzkodom a repüléstől. Akár ezer kilométert is levezetek egy huzamban csak ne kelljen gépre ülnöm. Persze vannak helyzetek amikor nem úszhatom meg....
Leporolták a régi ötletem – hogyan kell racionalizálni a médiát – nincs helye a nap alatt a párhuzamosan működő újságoknak – kész a forgatókönyv, a rendezés még kérdéses
Sose hittem volna, hogy még megérem egy régi ötletem megvalósulását. A kiszivárgott hírek szerint a médiapiac átalakulása során többféle porosodó terv került elő...
Észak Expo – vásárfia a miskolci sportcsarnokból – a régió reprezentánsai bemutatkoztak
Azelőtt tavasz végén Miskolcon mindig volt valamilyen ipari, kereskedelmi vásár. A második világháború után az első ilyen seregszemlét a mostani Földes Ferenc gimnáziumban...
ÉSZAKERDŐ Zrt.: állami elismerések
Dr. Nagy István agrárminiszter az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából kitüntetéseket adott át csütörtökön, a fővárosban, a Pesti...
Baklövés a török határon – Putyin: súlyos következménye lesz – itt egy német juhász nem segíthet – a nemzetközi helyzet csak fokozódik
Kedvencem a német juhász. Hűséges, szófogadó és okosabb mint az okos telefon. Valahogyan mindig is egy ilyet szerettem volna. S bár két ebem...
Egy karácsony előtti levél – üzenet a felbujtott tanúknak- aki lexarja lapozzon – ilyenkor érdemes elmélkedni , mielőtt lekapcsolják a villanyt
Úgy telt el öt esztendő, hogy ez idő alatt folyamatos levelezésben álltam a hatóságokkal. Jöttek mentek a koperták köztem a rendőrség, az ügyészség...
Fergeteges szilveszter a Vécsei Kastélyban – az elsőn a magyar után a lengyel himnusz – telt ház a hotelben
2015.01.01. Ez lenne az első bejegyzés az idén. Félálomból ocsúdva. Ha valaki nem tudná anyai ágon hernádvécsei lennék. Mamám könyve Isten szabadságra ment,...
Már kapható – megjelent a legújabb könyvem – a Géniusz könyvesboltban és az Észak ügyfélszolgálatán – keresse amíg el nem fogy
Kedves Olvasóim, számomra nagy nap volt a mai. Pontosan délelőtt tíz órakor kiszállították az új könyvemet a Budapesti AB Ovo kiadóba. Kicsit késtek...
Tibor! Isten nyugosztaljon Téged!- Zolyómi Péter megemlékezése
Az Újdiósgyőri Antikvárium és Régiségbolt mély fájdalommal búcsúzik alapító tulajdonosától Vizi Tibortól,aki 2023. augusztus 12-én életének 74.évében visszaadta lelkét Teremtőjének! Vizi Tibor felismerte...
Zárultak a közösségi események a „Miskolc Te Vagy” projektben
Összesen 12.520 fő vett részt azokon a közösségi eseményeken, programokon 2018. december és 2022. szeptember között, melyeket Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és...
Ők az idei év Kossuth- és Széchenyi-díjasai – 2024 – az Eötvös Péter videóját Kerényi László készítette
Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat a nemzeti ünnep alkalmából a Parlament kupolacsarnokában. „Megmaradásunk nem magától értetődő, ezért tenni kellett és tennünk kell, a...