Abban a korban kell kilicitálnunk boldogulásunk tisztes lehetőségét, amely adatott számunkra. Még a dantei Pokolban is kiküzdik maguknak a szenvedők a boldogság pillanatait –vallja Kabdebó Lóránt, Szabó Lőrinc monográfusa, a miskolci bölcsészkar alapító dékánja, akivel 80. születésnapján beszélgettünk.
–Végigjárta a szamárlétrát, a katedrától a dékáni székig. Hogy érdemes tanítani?
–Nem izgatnak a pedagógiai elméletek. Valaki vagy alkalmas arra, hogy neveljen, másokkal foglalkozzon vagy nem. Emberszámba veszem azokat, akikkel egy társaságba kerülök. Egykori diákom kedves köszöntő levele döbbentett rá a stílusomra. Most szembesített a fiatalkori énemmel. Nézze! „Nem a tananyagról szólt az órád, hanem a mögöttesről, a háttérről. Nehéz volt irodalmat, történelmet oktatni akkoriban. Tőled tudom, a hallgatás mélyén is lapulnak szavak. Figyeltél, társalogtál velünk a műveken keresztül rólunk, az életünkről. Mikor feleltem, hibátlanul elmondtam a leckét, mire így szóltál: És? Folytasd! Neked a könyv kevés volt, érdekelt, mit gondol, mit lát, mit érez a diák.” Beszélgetek, ez a módszerem.
–Népes és sokszínű a tanítványok tábora. Bír követni ennyi életet?
–Igyekszem. Izgalmasabb, mint a szárnypróbálgató kortárs barátaim költeményeit véleményezni. Na, ezt nem bírom! Csak napi egyet vállalok.
–És a fiatalokét?
–Az más, van idő fejlődni. Egy miskolci fiú érdekes köteteket küld nekem. Gondolkodása a legnagyobbak tematikáját idézi. Tanult ember, de szakmán kívüli, belőle sugárzik, viszont szétforgácsolja, szétszórja. Rengeteg műből kellene összehozni azt a párat. Ha a tematikáját sikerülne belesűríteni tíz-húsz költeménybe, jelentős szerző lehetne.
–Apropó, nagyok. Mit őrizzünk meg a polcon utódainknak?
–A könyvtáramnak csak töredéke van itt, a felét az egyetemnek adtam. Válságban vagyok, vívódom két korszak és világ között. Megvettem kitűnő enciklopédiákat, gondoltam, unokáim is lapozgatják majd, de már én sem használom. Az adatokat, sőt a saját munkáimat is az interneten keresem meg. Nem kell fölugrálni, jönni-menni egyik szobából a másikba. A digitalizált szak-és szépirodalomé a jövő, de ha árvíz vagy rövidzárlat jön, szertefoszlik az illúzió. Jobb, ha megvan a könyv, nem csak azért, mert így szocializálódtam. A világtörténelem során rengeteg mindent leírtak, de csak a könyvek maradtak fenn. Megéltem a technikai rendszerváltozást. Az első tanulmányokat, monográfiákat, kézzel írtam, anyám gépelte, korai halála után Bernáth Mártához vittem, ő Esterházynak, Mészölynek, Bibónak is dolgozott. Cetlikre jegyzeteltem hajnalig, de a számítógépet elsők közt használtam. Csodálatos! Éjjel is elküldhetem az anyagom. Hátránya, hogy elvesznek a módosítások. Agyonjavítottak Szabó Lőrinc kéziratai is. Gyakran huszonöt variánst tett margóra, ide-oda, alig olvashatóan, gyorsírással, aztán kihúzta őket, visszatért valamelyik verzióhoz. Régen legépeltettem a verseit, gondoltam, az évek során kiadjuk, a szekrényben tároltam, de ment a kukába, a papír elavult. Végre elérhető az egész életműve könyv és digitális verzióban is az Akadémia és a Miskolci Egyetem kutató műhelyének közös honlapján.
– Folyton előjön kedvence, mintha hármasban beszélgetnénk.
–A feleségem is felrója nekem, hogy ötven éve él bigámiában velem és Szabó Lőrinccel, akinek özvegyével, Klára nénivel is jóban voltunk. De ettől érdekesebb Szabó Lőrinc és József Attila viszonya. Utóbbi fejből tudta a Te meg a világ c. kötetet, – mindent szó szerint megjegyzett-, felmondta, hangosan vitatkozott a szerzővel. Ennek átírása, konvertálása egy másfajta világképbe az Eszmélet, ez a József Attila vers világméretű produktum. Mindenkinek a maga alkatára kell kiválogatni, kit tart iránytűnek. Én Jókaival kezdtem, ott volt apámnál a jubileumi kiadás. Így szerettem meg a történelmet. Hallgattam a rádióban a színházi előadásokat. A Kőszívű ember fiait is leadták, az országos tanulmányi verseny döntőjében pont ennek a drámai elemeit kérték. Megnyertem. Mikszáth is kedvencem a maga iróniájával, meghatottságával. (Úgy hittem, a rendszerváltozás után népszerű lesz Móriczcal együtt, a Tisztelt Ház aktuális, a Rokonok pláne.) Diákként sírtam anyámnak, vegye meg Király István monográfiáját, amit a marxista irodalomtudomány nagy jelentkezéseként értékeltek, szerencsére nem kaptam meg, nem kerültem a hatása alá, a saját Mikszáthomat írtam a vetélkedő megyei döntőjében. Továbbjutottam.
–Ekkor jött rá, hogy mégsem megy mérnöknek?
–Igen! A tanáraim azt mondták ez útlevél a bölcsészetre, de nem vettek fel.
–Miért?
–Nem tudom. Orbán Ottót miért nem vették fel? Mehettem volna műszakira, de az ELTE-re vágytam, az igazgató hiába piszkálta a minisztériumot, de anyám elintézte.
–Hogyan?
–Egy másik szülő javaslatára, írt Rákosi panaszirodájának. Úgy érvelt, nyertem a Rákosi Mátyás Tanulmányi Versenyen, mégsem kellek az egyetemre, ez az elvtárs nevének semmibevétele, megcsúfolása. No ezek után fölvettek. Ráadásul következő évtől, az ilyen oklevél valóban belépő lett a bölcsészkarra.
–Tragikomikus emlékek egy sötét korszakból…
–Abban a korban kell kilicitálnunk boldogulásunk tisztes lehetőségét, amely adatott számunkra. Még a dantei Pokolban is kiküzdik maguknak a szenvedők a boldogság pillanatait. Az én vállalásom, gyönyöröm és keservem: az ifjúságomban még alig ismert klasszikus költő, szöveguniverzumának feltárása. Ez vált a páncélzatommá – és ajánlólevéllé kortársaim személyes világába.
–Elismert lett. Németh László indította el, Cs. Szabó László párizsi lapban méltatta, Tamás Gáspár Miklós szerint, Ön az a filológus, aki megváltoztatta az irodalomtörténetet. A visszaigazolást párt semlegesen megkapta, de kacifántos út ez, hisz ókortörténészként kezdte.
–Az utam természetesen vezetett. Ferrero, a nagy történész is, azért tanulmányozza az ókori Róma nagyságát és hanyatlását, hogy megértesse kora szélsőségeinek veszélyeit. (Néró Hitler és Sztálin méretű gyilkos volt.) Az írói szöveg megértését Borzsák István szigorú magyarázatai során sajátítottam el. Nem véletlen, hogy a szakmánkban a legnagyobb vér vesztességet az ’56-os forradalom után a klasszika klasszika-filológia szenvedte el, beleértve a mártírhalált is. A latin szövegek számomra a kimondhatatlan dolgok megszólaltatásai. Horatius és Szabó Lőrinc kora kiegészítik egymást. Költőnk azt vallotta, nem a stílusirányzatok, ideológiák és pártállások határozzák meg az alkotás értékét. Mindenki olyan tökéletesen akar írni, mint Horatius. A maradandóság attól függ, ez mennyire sikerül. Horatius az ódáiba, Szabó Lőrinc a Tücsökzenébe, Juhász Ferenc a Halott feketerigóba rejti korának keserveit, de belefogalmazza a létezés és a szerelem gyönyörének apoteózisát is.
–De Önhöz Németh László állt a legközelebb.
–Máig meghatározó mesteremnek tekintem, de élő emberről nem lehetett kandidátusit írni. Ő a családunk atyai barátjaként ezt az útravalót adta nekem: „a kritikus pályája a tehetsége mellett elsősorban a szegődésétől függ – hogy mire teszi fel magát” és áldását adta a működésemre. Ez volt a belépőm, publikálhattam. Éjjel írtam, reggeltől a gimnáziumban dolgoztam. Én voltam az egyetlen kandidátus hazánkban, aki nem volt tudományos állásban. Fizetséget sem kaptam, mégis nagy tisztesség volt számomra a megbízatás. Taknyos kölyökként megkaptam az óriást – mivel féltek tőle– akit lírikusként, műfordítóként azok is becsültek, akik emberként bírálták.
–Néhányan náciként aposztrofálták.
–Méltatlan ezen rágódni. Sine ira et studio, azaz harag és részlehajlás nélkül letettem az asztalra a Szabó Lőrinc „pere” c. kötetet. Akiben vannak ilyen irányú kérdések, lapozgassa, pro és kontra összegyűjtöttem a tényeket. Népszerű tanulmány, ügyvédek is olvassák.
–Mire büszke?
– Nemzetközi terepen is elterjedtek Szabó Lőrinc versei, bolgár és olasz nyelvű kiadás is van. Mikor láttam Goethe, Beethoven, Arany emléktábláit, elhatároztam, kedvencemnek is lesz. Hetet kihelyeztünk és koszorúzzák a kinti magyarok. Titisee-ben is avattunk, ott Shakespeare-t és Kleist-et fordított. Abbáziában egy olyan szálloda falán csak Szabó Lőrincnek van táblája, ahol lakott Ferenc József, Joyce és Tito beszélt a teraszon.
–Mit gondol Miskolcról, Szabó Lőrinc szülővárosáról?
– A kulturált polgárság városa volt, később a szocialista nagyipar fellegvára lett sok jövevénnyel, de az is leépült. ’56. október 23-án mutatta be Illyés Szabó Lőrincet, itt érte őket a forradalom híre. A honpolgárok városát szeretném feléleszteni, ezért segítettem a selmeci hagyományokkal bíró műszaki egyetemhez is méltó bölcsészkar elindítását. Sosem kakaskodtam szemétdombon, nem vágytam fő okos szerepre. Olyan tanárokat hívtam, akiknek tudományos rangjuk az enyémmel egyenértékű vagy magasabb, a hallgatók különböző nézetekből, minőségi vitából is ízelítőt kapnak. Első díszdoktorunk a Londonban élő, klasszikus író, Határ Győző lett, ő a Rákosi-korszakban internáltként saját kezével építette az egyetemet, dékánságom végén Szabó Magdát választottuk, neki az Akadémia megbízásából én fogalmaztam a Nobel -díjra való felterjesztését is.
Juhári Andrea
