Vérüket adták a FUX-osok

A Véradók Napjához kapcsolódva az idén 25 esztendős FUX Zrt-nél önkéntes véradásra volt lehetősége a dolgozóknak. Szerdán a miskolci cég nagytermében, a Magyar Vöröskereszt és az OVSZ Miskolci Területi Vérellátó közreműködésével véradóhelyeket alakítottak ki. A FUX dolgozói és a cégcsoport munkatársai közül 30-an vállalták a véradást, amivel legalább 90 beteg ember életén segíthetnek.

 

 

Dr. Barkóczi István vezérigazgató az esemény kapcsán azt mondta köszöni, hogy ilyen sokan gondolták úgy a dolgozók közül, hogy véradásukkal segítséget nyújtanak a rászorulóknak. Azt is megemlítette, hogy a FUX életében mindig fontos szerepet kapott a társadalmi felelősségvállalás, és a jubileum évében a tavaszi Te Szedd Országos Hulladékgyűjtési akcióban való részvétel, az ősz elején a telephelyen elültetett 25 fa, valamint a mostani sikeres önkéntes véradás is igazolja, hogy a cégen belül erős a közösségi összefogás.

 

 

Miskolc 2016-11-30