Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottsága – Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Miskolc Város művészeti és tudományos ösztöndíjainak alapításáról és adományozásuk szabályairól szóló a 62/1997. (XI.1.) rendelet 3. § (2) bekezdése , valamint az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 37/2014. (XII.19.) rendelet 1. melléklet 4.9. pontja alapján alapján 2017. évben is meghirdeti a „Művészeti és tudományos ösztöndíj pályázatot”.
Szántó István
Related article
Örökre elment a doktorbácsi – elhunyt Palla Sándor háziorvos
Életének hatvanadik évben váratlanul elhunyt dr. Palla Sándor háziorvos, a háziorvosok egyesületének elnöke. Miskolc város Pro Urbe díjasa. A szomorú rövid...
Az ország legdrágább parkolója a Józsefvárosban – inkasszálnak vagy kaszálnak – félórára egész napra egyaránt félezer forint
Sok rossz szokásom egyike, ha Pesten járok nem hagyom ki a kínai piac látogatást. A Józsefvárosit. Amely persze már régen nem kínai hanem...
Diák meló Szikszón – zsebpénz, elkel az iskolakezdéshez -több turnusban az önkormányzat szervezésében
Bezzeg a mi időnkben természetes volt, hogy a vakáció egy részét ledolgozzuk. Szokás volt, hogy a szülők általában a saját cégüknél kerestek alkalmi...
Mi sül ki ebből – ormányos póni vagy vízi óriás – hol nem szabad lábatlankodni
Szokás mondani, ahol az elefántok paráználkodnak oda nem érdemes menni. Jobb elkerülni az ilyen helyeket. Ez a tétel érvényes a politikára, lefordítva ahol...
Partnerségi egyeztetés és lakossági fórum a Szimbiózis Alapítvány MÉSZ módosítási kérelme ügyében
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának módosítását kezdeményezi a Miskolc, Lyukóbánya 01240/2,3; 01262/1,2; 01263/2,3,4,5,6,7,8 hrsz.-ú területre,...
Találkozzunk a villanyrendőrnél – megjelent a Miskolci Napló online kiadásában – buli volt a kereszteződésben
Ha szilveszter, akkor házibuli. Üres kégli vagy egy fagyos tapolcai nyaraló mindig akad. A rendesebb szülők ilyenkor elhúznak otthonról valamilyen vállalati buliba....
Fusson amíg nem késő – hagyatékból minden ingyen elvihető – amíg a készlet tart, sa konténer ki nem ért
Amíg a készlet tart, s a konténer meg nem érkezik. Bombaüzlet, márkás sílécek, tetőtéri bokszok és minden egyéb háztartási cucc ingyen elvihető. Miskolc...
Daher Pierre véleménye a migráns ügyben – Libanonból Magyarországra – miért lett sebész orvos – hamarosan az Északban
Még jóval a párizsi tragédia előtt gondoltam ki, hogy megkeresek néhány olyan prominens személyiséget, aki maga is egy távoli ország szülötte. Viszont itt...
Obama mentegetőzött – csavartam egyet a fülén – Merkel elpirult
Éltem a lehetőséggel. Bejelentkeztem a Fehér Házba. Kérdezték a portán, hogy kihez jöttem. Hát ki lakik itt – visszakérdeztem. Akkor meg mit fontoskodik.A...
Ki más szekerét tolja – az a lakájmédia – a politikus kötelessége a tájékoztatás
Kerestem egy képet – egy olyat amin egy szekeret tolnak. Nos, nem találtam, ez volt a legéletszerűbb. Ez volt az interneten. Csupán azért...
Városházi levél -ismeretlen elkövető ellen tett feljelentést Miskolc polgármestere
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatához 2019. november 15. napján érkezett bejelentés egy ózdi illetőségű lakostól, miszerint Miskolc város polgármestere nevében több...
Miskolc MJV Önkormányzata felelős gazdaként óvja a város ingatlanvagyonát
Miskolc MJV Önkormányzata és a város vezetése visszautasítja azokat, a választási kampánynak köszönhető politikai vádakat, miszerint áron alul értékesített volna a...
Mit szeretnél a héten – kívánság menü a tiszaújvárosi Nádasban
Mit látnak szemeim, a Tiszaújvárosi Nádas csárdában a vendégek szerkeszthetik a napi menü listáját. Jó ötlet. Magam is beszállok, ha lehetne túrós sztrapacska,...
Javító kuckó nyílt a MiReHu telephelyén
Újabb elemmel bővül a MiReHu Nonprofit Kft. szemléletformáló tevékenysége az idei Európai Hulladékcsökkentési Héten. A MiReHu új programja összekapcsolja...
Vezérkari főnök: Eljött a háború ideje
Herci Halevi vezérkari főnök 2023. október 8. Fotó: Izraeli Védelmi Erők Avi/ujkelet..live Az Izraeli Védelmi Erők parancsnoka, Herci Halevi altábornagy vasárnap este tette...
Elhunyt Dudla József – az MSZMP megyei pártbizottságának utolsó első titkára
Távozott az élők sorából Dudla József a pártállam utolsó megyei első titkára. Legendásan jó vezető volt, az akkori ranglétra minden fokát bejárta a...
Kiskarácsony, nagykarácsony – megjelent a Miskolci Naplóban – egyszer elárulom majd, mikorra lett villanyvasutam
Jégcsapok lógnak a csatorna eresztékein. Mindenütt csúszós, csatakos a járda. Béla bácsi, a háta mögött házmester, de csak házfelügyelőnek szólíthattuk, kora reggel és...
Kiadó két és félszobás lakás a Csabai kapuban – hosszútávra igényesnek
Egy újabb privát szolgálati közlemény. Hát ha valakit érdekel – igényesnek egy 65 négyzetméteres teljesen felújított berendezett két és félszobás magas földszinti két...
Adni öröm – kapni se kutya – kitől mit – nem panaszkodhatok – volt amikor cserélgettünk
Érdekes, angolszász szokás, hogy a Jézuska csak karácsony első napján reggeli előtt viszi ki az ajándékot. Szenteste a pulykás vacsoráé, a meglepire várni...

