KERÉKPÁRRAL HAJTOTT A KAMIONNAK

Az ittas járművezetők kockázatot jelentenek a közúti közlekedés számára! Pácinban, egy kerékpáros hajtott egy kamionnak. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság folyamatosan kiemelt figyelmet fordít az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére!

Pácinban, 2017. október 24-én 11 óra körül egy kerékpáros imbolygó mozgásából adódóan neki hajtott egy őt szabályosan kikerülő kamion hátsókerekének. A balesetben a biciklis nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A férfivel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.
Többször is hangsúlyozni kell, hogy az ittas járművezetők magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára.
bicikli
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és tíz rendőrkapitányságának munkatársai folyamatos és kiemelt figyelmet fordítanak a közlekedés biztonságára, így az ittas sofőrök kiszűrésére is. A megye útjain 2017. október 23-a és 29-e között 91 közúti közlekedési baleset történt, ebből 3 balesetben volt ittas sofőr az okozó.
kerékpár
A járőrök az adott időszakban azonban 13 ittasan volán mögé ülő sofőrt szűrtek ki a forgalomból mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított eljárások folyamatban vannak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti!