A Volkswagen Csoport minden eddiginél több járművet szállított ki a 2017-es pénzügyi évben. Világszerte összesen 10,74 millió ügyfél választott a Volkswagen Csoport kínálatából új járművet magának. Ez a korábbi évvel összehasonlítva 4,3 százalékos bővülést jelent a konszern kiszállításait illetően. Decemberben jelentősen, 8,5 százalékkal közel egymillió darabra bővültek a kiszállítások. Matthias Müller, a Volkswagen Csoport igazgatótanácsának elnöke így kommentálta az eredményeket: „A minden eddigi eredményünket túlszárnyaló rekord elsősorban a Csoport márkái és dolgozói által nyújtott kiemelkedő csapatteljesítménynek köszönhető. Hálásak vagyunk ügyfeleiknek a bizalomért, amelyet ezek a számok tükröznek. 2018-ban is mindent megteszünk, hogy megfeleljünk a világ minden pontján élő ügyfeleink elvárásainak illetve igyekszünk túl is szárnyalni azokat.”