Interjú Nemcsák Károllyal, a József Attila Színház igazgatójával –  templom épül Mocsolyástelepen  – írta Nagy József
Nemcsák Károly

A Bükk hegység eldugott zsáktelepülésének sorsát sokáig meghatározta, hogy  hajdan két járás határára esett. Közigazgatásilag a miskolci, egyházi ügyekben a mezőkövesdi járáshoz. Hiteles adatok tanúsága szerint sohasem volt falu. Az alig félszáz házat, 180 lakost számláló településen még az idén megépül a helyi katolikus közösség temploma.

A hír forrását a fővárosban találtuk meg Mocsolyástelep szülötténél: Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója hivatali szobájában tárja elénk a legfrissebb információkat. Ezekből kiderül: a lokálpatriotizmus még az ilyen kicsi  településen is csodákra képes.

-Honnan  jött az ötlet, milyen támogatottságtól remélték a templom megvalósíthatóságát?

Nemcsák Károly: –A korábbiakhoz képest is gyakrabban járok haza és igazi büszkeséggel tölt el, hogy mennyire megváltozott a megyeszékhely, mennyire racionálisabb lett a megyeszékhely közlekedése, élmény számomra a sétálóutca, a Szinva part megújulása, kézzelfoghatóan jelen van a megye gazdasági fejlődésében az egyre izmosodó kis és középvállalkozások szerepvállalása, növekvő ereje, a Miskolci Egyetem tudásbázisának  hatása a helyi tudományos, műszaki életre. Ennél kisebb sikerek is lehetnek fontosak: számomra két éve egy ki nem mondott ötlet testet öltött bennem, a hajdani iskola, a közösségi házból leszeparált néhány négyzetméteres imaterem nem nyújt méltó környezetet a helyi igényeknek. Az vezérlet, hogy visszaadjak valamit azokból a kapott értékekből, melyeket ez a falu, az itt élő emberek adtak nekem. Élhető településről van szó, itt a Bükk hegység ölelésében. A nővérem kisebbik lánya, az én keresztlányom, aki a Miskolci Egyetemen szerzett diplomát, és most egy miskolci nagyvállalatnál dolgozik, de itt él Mocsolyáson, ő az elsők között támogatta ezt a tervemet és idővel újabb és újabb lelkes emberek álltak mögénk.

-Hol tartanak most, mire jutottak a terveikkel?  

Nemcsák Károly: – Nem szeretnék előreszaladni, de elmondhatom, a miskolci Neo Építészműhelynek, Kiss Attilának, és Eperjesi Szabolcsnak is köszönhetjük felajánlásukat, az azóta elkészült terveket. Ezt megelőzően elindult egy folyamat, és annak tudhatjuk be:  híre ment a tervünknek és szinte hihetetlen,hogy ez milyen adakozói lavinát indított el. Olyanokat is megszólított, akik előtte évekig nem mentek templom közelbe. Gyerek koromban Sályba jártunk hétvégeken misére, nálunk pedig jó, ha havonta egyszer volt szentmise, akkor jöhettek össze a katolikus hívek. Ha valamikor szükség volt a közösség megtartó erejére, akkor most ezt igazán elmondhatjuk. Ismeretségi körömből ezt sokan látják hasonlóan.

-Ekkora vállalkozáshoz bizonyára kevés a közösség összefogása, a templom építéséhez elmaradhatatlan az állam, az egyház elvi és anyagi támogatása is.

Nemcsák Károly: – Az állam jelentős összeggel támogatja az építkezést, segítséget kaptunk Tállay András országgyűlési képviselőnktől, Soltész Miklós államtitkártól, Ternyák Csaba egri érsektől is. Két évvel ezelőtt az önkormányzat által a templom építéséhez felajánlott telken felállítottunk egy fakeresztet, annak felszentelésén a helyiek kinyilvánították az építéshez való hozzáállásokat, aztán egy jeles gálaesten tovább nőtt az adakozói lendület, ahol 3oo-an ültünk asztalhoz. Neves fellépők lelkes részvétele is segítette további szervezői munkánkat:  Fehér Anna, Verebes István, Rékasy Károly,  Rudolf  Péter, Tolcsvay Béla, Szabó Sipos Gyula, Barabás Kis Zoltán és még sorolhatnám a neveket, de sokat számíott nekünk Kékedi Zoltán kisgyőri polgármester segítsége, a kisgyőri helyi kórus és zenekar részvétele is.Többen jelezték közülük, sokat kaptak a közönségtől,  szívesen jöttek Mocsolyásra. Több min 900 ezer forint bevételt könyvelhettünk el. Egy barátomtól ennek a nemes célnak a megvalósításához 1 millió forintot kaptunk. Ugyanakkor  nagyra értékeljük az olyan adományokat is,  melyek mögött megtakarítgatott pár ezer forintok állnak. Ha jól alakulnak a terveink, ősszel felszentelhetjük  Mocsolyástelep templomát.

                                                                                                                 Nagy József

jozsef.nagy@inform.hu

 

Kalas Mária fotó
Nagy József