Kápolnát avattak a miskolci Semmelweis tagkórházban – a hit és a remény nem hiányozhat a gyógyítás tárából – Kerényi László felvétele
Rétvári Bence miniszter helyettes
Csomós József református püspők
A kápolna az épület jobb szárnyában
Freund Jenő és dr. Kriza Ákos az első sorban

Ökumenikus kápolnát avattak, szenteltek ma délben a megyei kórház miskolci tagintézményében, a Semmelweisben. Csomós József református püspök köszöntötte az ünnepség résztvevőit köztük dr. Rétvári Bencét az EMMI miniszter-helyettesét, dr. Kriza Ákost Miskolci polgármesterét és a történelmi egyházak képviselőit. A püspök úr elmondta egy régóta dédelgetett elképzelésük vált valóra ezzel a kápolnával. Csiba Gábor a kórház volt főigazgatója volt az elsődleges ötletgazda és legfőbb támogatója az imaterem megteremtésének. Tiba Sándor is szorgalmazta a kialakítását s most végül Pap Tibor orvos igazgatóra maradt az átadás ceremóniája. Csomós püspök urat meglepte a hely kijelölése ám utólag úgy gondolja az áhítat és a fohász mindenütt utat talál a Mindenhatóhoz. S ma már a kórház legkorszerűbb gyógyító tárából a hit se hiányozhat.

Rétvári Bence miniszter-helyettes azzal kezdte, hogy a zuhanó repülőn és az intenzív osztályon aligha akad ateista. Így van ez a kórházakban is ahol a hit és a remény mindennél fontosabb. S ezzel a kápolnával, amely mindig nyitva lesz a betegek előtt valamennyi egyház kész lelki segélyt és vigaszt nyújtani a rászorulóknak.

A történelmi egyházak képviselői

Kerényi László képei