14 ezer dolgozót épít le a Teva, törlik az osztalékot is. Felszámolva szinte teljes izraeli gyártási kapacitását, egész gyárakat zár be a gyógyszercég, a megmaradó üzemekben pedig drasztikusan csökken a termelés. Az izraeli Teva gyógyszeripari vállalat idén októberben elvesztette kizárólagossági jogait a bevételeinek 45 százalékát biztosító Copaxone gyógyszer felett – emiatt és egy korábbi felvásárlás miatt pedig egyre komolyabb gondjai adódnak. A mai bejelentés szerint a TEVA egy éven belül a dolgozók 25 százalékától megválik és felfüggesztik az osztalékfizetést is a részvények után. Az intézkedések egy két évre tervezett átalakítási program részei, de kérdéses, hogy ez hosszabb távon tud-e még segíteni a vállalaton.
Szántó István
Related article
Kapcsolj át a jókedvre a zuhany alatt – ebbe akár énekelhet is – tusoláskor megjön a hallásunk
A zuhanyozásban mostantól a szórakozásé a főszerep. A víz egy kényelmes gombnak köszönhetően újabb és újabb formákat ölt. Ráadásul, az EcoSmart technológiával 60...
Újabb dehumanizáló tartalom a Metropolban – demonstrációval tiltakoztak ellene a Mediaworks előtt
Újabb botrány a kormánypárti médiaholdinghoz tartozó Metropol körül: a NER-lapban ezúttal arra kérték az olvasóikat, hogy fotózzanak rövid nadrágokból, szoknyákból kilátszó női lábakat...
A prosztatámat nem siratom, a szexet igen
Négy hónapot feküdtem kórházban. Még nyaralásból is sok! Hetente jöttek-mentek a betegtársak, én meg, mint akinek ott van az állandó lakcíme, veterán kórházlakóvá...
Gravitációs hullámok: megvan az újabb nagy felfedezés- megvan a fekete lyuk – ez nem az amit keressünk
Bő három hónappal az első, 2015 szeptemberi észlelés után másodjára is gravitációs hullámokat detektált a LIGO. A 2015 karácsonyán mért jelenséget szintén kataklizmatikus...
Bitcoinbányászat a polgármesteri hivatalban – egy kriptovaluta amelyhez sok és drága energia kell – áramlopáson kaptáka vájárt
A lebukás részletei ismertek, az egyik fővárosi kerületi önkormányzatnál áramot loptak. Igazából önmagában mindannyian loptunk már egy keveset a hivatali konnektorból. Volt kollégáim...
Összefogás a prosztatarák ellen Heves megyében is
Időpont, helyszín: Gyöngyös, Fő tér 9. – Mátra Honvéd Kaszinó 2019. november 4. hétfő 15 óra Előadók: Dr. Beöthe Tamás onkológus, urológus főorvos...
Korlátlan zenehallgatás és beszélgetés egy csomagban a Telekomtól!
• Már elérhetők a Telekom új díjcsomagjai, amelyek hozzáférést biztosítanak a Spotify Premium zeneszolgáltatáshoz. • A legnagyobb díjcsomag korlátlan belföldi alapdíjas beszélgetést és...
Sisi a császárnő vendége voltam – megnéztem a palota a fűrdőszobáját
Ma délután volt szerencsém megnézni a Hofburgban a Sisi állandó kiállítást. Régóta készültem rá. Hogy mi minden látható ott az akár az interneten...
Médiatörténeti pillanat jöhet: Orbán Viktor hosszú interjút adhat az ATV-nek
A Media1 információi szerint már több napja szerveződik egy interjú, amelyet a miniszterelnök a tusványosi rendezvényt követően, a jövő héten adna az ATV...
Vége, 9 év után megszűnik a Mex Rádió
A hírt maga a tulajdonos, Lantai Tamás jelentette be. ...
Gyilkos szén-monoxid
Pontos statisztikákat nehéz fellelni, de becslések szerint évente 10-30 ember veszti életét szén-monoxidmérgezés következtében. Kisebb-nagyobb mérgezést pedig nagyon sokan megéltek már a fűtési...
Falból jön a fuvar – taxissztori – A taxi király elvetve – jön, jön…..
Ha-hó. Nem könnyű minden hétre újat alakítani az Észak szokásos retro sorozatába. Régóta dédelgettem, hogy körbejárom a miskolci taxisok sztoriját, miként lettek magántaxisok...
Édesanyám már régen leszokott erről -elárulta az EU, hogyan tervezi az óraátállítás megszüntetését
Mielőtt a lényegre térnék, ha ezt a drága Édesanyám és Margit nénikém megérte volna, nagyon örülnének. Bár mindketten túl voltak már a kilencvenen...
Kommunikálni „szemtől-szemben”
DSWORLD Kft. dsworld.kft@chello.hu Tel./Fax: +36 1 252 1329 · Mobil: +36 30 603 0319 Az Országos Polgárőr Szövetség szerződött partnere. Jelenleg hatályos...
Idősek és kórházi dolgozók kapják majd a vitaminadományt – a miskolci PannonVital ajándéka
Kétszáz doboznyi immunerősítő vitamint adományozott egy helyi mikrovállalkozás Miskolc MJV Önkormányzatának és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórháznak. A...
Tarolt a Telekom a hangszépségversenyen
November 26-án, a LolliPOP díjátadón hirdették ki a III. Call center hangszépségverseny nyerteseit, ahol a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) kereste hazánk...
Merkely Béla: a Semmelweis Egyetemen 26 beteg kapott itt gyártott remdesivirt, és mindenki él
A járvány első fázisában próbáltuk kitalálni, mennyi idő kell ahhoz, hogy az első vakcina megjelenjen, és akkor óvatlanul azt mondtam, hogy november környékén...
Olimpiai bajnokok, celebmeccs és Las Vegas-i show: indul a Hell Boxing Kings új évada
Olimpiai érmesek, sztárpárosok és parázs visszavágók egy estén: augusztus 23-án Budapestre jön a Hell Boxing Kings gála. A látványos show-t élőben közvetíti az...

