Bíróság elé állhat az az ittas sofőr, akit a rendőrök közúti ellenőrzésen szűrtek ki a forgalomból. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére!
Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 39 éves kistokaji férfival szemben. A gyanúsítottat 2018. február 14-én 22 óra 30 perckor közúti ellenőrzés során állították meg a rendőrök, és a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.
Az ügyben indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban befejezte és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Az utóbbi eset kapcsán is hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bűncselekmény és bírósági eljárást von maga után. Az ittas járművezetők továbbá magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára! A megye útjain 2018. március 12-e és 18-a között 66 közúti közlekedési baleset történt, ebből 4 balesetben volt ittas sofőr az okozó.
A járőrök az adott időszakban azonban 13 ittasan volán mögé ülő sofőrt szűrtek ki a forgalomból mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított eljárások folyamatban vannak.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti!