Meghalt Demján Sándor. Magyarország második leggazdagabb embere 74 éves volt. Életének 75. évében elhunyt Demján Sándor üzletember – közölte a Granit Polus az MTI-vel kedden. Demján Sándor a Gránit Pólus Csoport alapító elnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnöke, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke volt. Nevéhez fűződik a Gránit Pólus Csoport, a Gránit Bank, a TriGránit Csoport megalapítása, valamint a 2003-ban létrehozott Prima Primissima Díj.
Szántó István
Related article
Pénteken este széder – a zsidó húsvét – a pászkaünnep
Pénteken este széder. A köznyelv szerint ez lenne a zsidó húsvét. Sokan – noha a zsidó-keresztény örökség egy tőből fakad – mégis értetlenkednek,...
Több tízezren túl vannak az emlőrákon
Nemzetközi statisztikák alapján hozzávetőlegesen minden 8. nőnél kialakul a betegség az élete során, azaz átlagosan több mint 12 százalék a kockázata annak, hogy...
2018 – hírek, s képek az óévről – repül, a repül a repülőtér – az utolsó napi búcsú
Igen, pontosabban áprilisban járhattam a miskolci repülőtéren. Derűs időben, hét ágra sütött a nap mégis nyomott volt a hangulat. Másról se beszéltünk, hogy...
Trumpék ellen ítélt a bíróság, vissza kell engedni a Fehér Házba az AP hírügynökséget
Egy amerikai szövetségi bíróság kedden úgy határozott, hogy az Associated Press (AP) hírügynökség újságíróit vissza kell engedni a Fehér Ház sajtóeseményeire. ...
Összefogás a rák ellen Baranya megyében
Helyszín: Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar aula (Pécs, Szigeti út 12.) Időpont: 2019. október 26., szombat 10.00 Előadók: prof. dr. Mangel László Csaba,...
A Lánchídra várnak újra mindenkit, mert minden nő számít!
Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület 2002 óta szervezi a Hídsétát és az azt megelőző konferenciákat. A Lánchidat a kezdetektől azért...
Felkészültség és szerencse is kell a gyógyuláshoz – útvesztőben menedzselte önmagát
„Ciszta két jóindulatú fibroadenomával, ezzel most nincs teendő” – közölte az ultrahangot végző radiológus a magánrendelőben, ahová az akkor 36 éves Schmolcz Zsuzsanna...
Simon Gábor színre lép ma délben – mit mondhat – az igazat vagy a valót – találgassuk
Ma csütörtökön délben jó ebédhez szól a nóta helyett Simon Gábor kiáll és sajtótájékoztatót tart. Igazából el se tudom képzelni mit mond...
Próbáljon szerencsét a Kazinczy utcai Gardróbban – akár órákig illeghet a tükör előtt – üres kézzel nem menekül – divatmániások találkahelye – jövőre új helyre költöznek
Az LG Gardrób a kiemelt hirdetőink sorába tartozik. Így aztán idejében szólunk, hogy a most az év végéig még a Széchenyi út 33....
Fontos szerződést kötött az RTL Magyarország és a SkyShowtime
Az RTL fogja árulni a SkyShowtime streamingplatformon megjelenő reklámokat. ...
Nyomozni kellene , szembesítéssel a tanúim meghallgatásával – ingyenes jogsegély – hat év után összefutottunk
Ez a hét is jól kezdődött. Három hónapja gyúrok, hogy ma hétfőn tárgyalás lesz a Miskolci Törvényszéken. Magánvádas formában feljelentettem Szabó Krisztián, Tóth...
Prosztatarák: soron kívüli rehabilitáció Vas megyében
Közérthető szakorvosi előadás hangzik el, majd a szakemberek a felmerülő kérdésekre is választ adnak a prosztatarákról, ezt követően pedig könnyen megtanulható, az állapot...
Archív fotó – vajon miről beszélhettek – a parlament folyósóján
Nagyon régi fotó most valahogyan előkerült az archívumból. Sokan már nem ismerik őket. Dr. Toller László Pécs akkori polgármestere és és dr. Csomai...
Egy újjáélesztett Símson Sztár – ma is megbámulják – Kovács Sándor rekonstrukciója
A miskolci Centrum áruház előtt, pardon a Spar parkolójában fedeztem fel ezt a 44 esztendős Simson Star kismotort. Zsírújnak tetszett. Olybá tűnt mint...
Az RTL bejelentette: Sárközi Ákossal és Rácz Jenővel új, éttermes reality-t indít
Éttermek csatája címmel jön hamarosan az RTL legújabb reality-je. Már várják a játékosok jelentkezését. ...
Itt kezdődik a börtönnaplóm – a közterületesek megbilincseltek, rám ültek és levertek a földre – minden idegen tanúért hálás vagyok – tegnapi sztori
Hétfő nem az én napom volt. Talán az egész hetem se. Viszont elmondhatom olyan új élményekkel gazdagodtam amelyek számomra ismeretlenek voltak. Idáig. Tudja...
Kiszámolta mikor kell kellemetlenkedni – ez volt a rendszerváltás utáni első könyv amelyet bezúztak – végül békében váltunk el
Júliusban elsősorban a család kedvééért nyaralni mentünk. Rokonokkal, jó barátokkal évekig csak Olaszországba indultunk. Úgy gondoltam a tengerparti fövenyen, a napágyban majd kiszellőzik...
Daganatellenes kezelések műtét és sugárkezelés előtt (helyett?) – élő online előadás
Miért nem műtenek meg minden rákbeteget azonnal!? Műtét és sugárkezelés előtti (szakszóval neoadjuváns) onkológiai kezelések sajátossága, célja Miért indítanak egyre több betegnél kemoterápiát,...

