Hétfőnként műsorszünet volt a magyar
televízióban a rendszerváltás elotti évtizedekben.
A szocializmus eme vívmánya
Kádár János találmánya volt. Annyira nem
értékeltük, hogy e napon csavartunk egyet
az antennán Kassa irányába. A szellemkép
mellé szlovák nyelvleckét is kaphattunk.
Ami kifejezetten hasznos volt a régió kereskedoinek,
hiszen akkoriban a mostaninál is
eroteljesebb volt a hétvégi bevásárló turizmus.
Mi viszont hiába próbáltunk szót érteni
a Kassai Prior áruházban, az ottaniak jobbnak
látták egymás elott is titkolni nyelvtudásukat.
Naivan hittük, hogy Európa egyesítésével
a nemzetek közötti gyülölködés
a történelem lomtárába kerül. Magam is
gondoltam, hogy a határok elbontásával
közelebb kerülünk egymáshoz.
A most elfogadott, az Unió szellemétol
teljesen idegen szlovák nyelvtörvény jogellenes,
árulkodóan diszkriminatív. Sokak
szerint ez egy szuk politikai elit kisebbségi
komplexusára vezetheto vissza. Hogy
valakit azért megrójjanak, megbüntessenek,
mert anyanyelvén beszél vagy hibásan
ejti a szlovák szavakat – ostobaságnak
tunik a XXI. században.
Ebben az egyetlen témában a hazai pártok
véleménye megegyezik. Közösen tiltakoznak
a diplomáciában, és ha szükséges,
az unió legfobb plénumán is követelik a
diszkriminatív magyarellenes törvény felfüggesztését.
Egyébként ennek elozménye volt
egy sikeresen futó pozsonyi televíziós szappanopera,
a Szomszédok. Ebben magyar–
szlovák családok szerepeltek. A nézok
zabálták a komikus vígjátékot, különösen
azokat a részeket, amelyekben a magyarok
bugyután ragozták a szlovák nyelvet. Csak
nem így és erre reagáltak a politikusok?
