Sasszemű kollégánk a Szentpéteri kapuban lakott. Próbálom
rekonstruálni annak a hetvenes évekbeli nyári nap
reggelének a történéseit. Ágotha Tibor fotóriporter munkába
menet gondolt egyet, és felkéredzkedett a húszemeletes
ház tetejére. Nagyfilmes Rolleflex gépével legalább
egy tekercset elkattintgatott, abban a biztos tudatban,
hogy másnap ez lesz a lap elsőoldalas címképe. A szép
emlékű Bohus János szerkesztő keze nyomát máig is látni
a fotó hátlapján. Szokása szerint vonalzójával többször is
beméretezte, de nagyon tetszhetett neki, mert csak nem
nyirbálta meg. Érezte, vagy már tudhatta – tanár úr, két
lábon járó lexikon –, hogy még egyszer szükség lehet erre a
beszédes felvételre.
Kordokumentum. A baloldali lakótelep az akkori szokás
szerint a pusztába épült, nyoma sincs még a parknak, a zöldellő
fáknak. Arra sem gondoltak, hogy az odaköltözőknek
autójuk is lesz majd. Emiatt a házak mögé, az úttal párhuzamosan
garázssorokat húztak.
Ahová kiszabadulhattak
a férfiemberek a magas házak
kaszniijaiból Gyakran vittem
oda Tóth úr garázsába javítatni
a kocsimat, megtapasztalhattam
az ottani klubéletet.
Mint a tóparti víkendházakban,
berendezkedtek a kocsi
tárolókban, akik földszinti
levegőre vágytak.
A szemközti kórház kaszárnyának
készült. Ettől a
katonás jellegétől talán csak
mostanra, a XXI. századra
szabadul meg. Számomra valamennyi pavilon közül a belgyógyászati
tömb a legbeszédesebb. Őrzök egy képet abból
az időből, amikor 1958-ban ott a terményforgalmi vállalat
szocreál stílusú kapuja előtt apámmal egy Pobedának
támaszkodunk. Akkoriban az épület még magán viselte az
oda beszállásolt orosz katonák nyomait. A sors különös játéka,
hogy nagybeteg apámtól ugyanebben a kórházi épületben
búcsúztam el 1962-ben. Akkor és ott ismertem meg
az aranyszívű nemzetközi hírű, Prónay Gábor orvosprofes?-
szort, aki még évtizedekig az újságíró kamara felkérésére a
tollforgatók egészségére is ügyelt. Ugyanebben a felújított
szárnyban Szent Péterhez közeli állapotban már magam is
tesztelhettem a hazai egészségügy felkészültségét.
Ám, hogy ki ne zökkenjünk a múlt árnyaiból, a fotó jobb
sarkában feltűnik a nővérszálló. Az a négyszintes, amelynek
az egyik földszinti ablakában egy szikével meggyilkolták
Labancz Annát. Talán aznap este. Lehet, hogy ezen
a napon esett meg a hazai kriminalisztikai történelem
egyik legrejtélyesebb gyilkossága. A nyomozók minden
környéken készült képet begyűjtöttek, elemeztek. Ezt is
tanulmányozták. A Kék fény jóvoltából egy egész ország
szurkolt a miskolci rendőröknek. S az egész város pletykált,
mindenki tudni, ismerni vélte a máig ismeretlen gyilkost.
Aki a rossznyelvek szerint kapcsolatai révén megúszta.
Mára ez elévült, keresd a gyilkost címmel akár ki is tálalhatna
valamelyik valóságshowban.
