A Teremtő látja lelkemet. Megrendülten hallom, a magyar sajtó egy nagy múltú emblematikus napilapja a Magyar Nemzet is a Népszabadság sorsára jut. Tetszik, nem tetszik a tulajdonos nyilván nem ok nélkül döntött így. Finanszírozási gondok miatt megszünteti a lapot. Bizonyára az ő szíve is vérzik, s együtt érezhet a munka nélkül maradó kollégákkal. Ígérete szerint minden dolgozó megkapja az utolsó havi fizetését és a végkielégítését.
Mivel jómagam immár kerek félévszázada firkász lennék, s a lapkészítés minden szintjét kipróbálhattam, gyakornokként, főszerkesztőként, lapkiadó igazgatóként így higgyék el, belelátok az újságkészítés különböző rejtelmeibe. Talán e miatt teljes részvéttel mondom, a tulajdonos, a lap gazdája nem hibáztatható. Fafejű volt, s idáig valamiből csak tellett neki erre a hobbijára.
Mi Olvasók viszont akik ilyenkor krokodilkönnyeket ejtünk a Magyar Nemzet kimúlásakor érdemes elgondolkodni – járattuk e, megvettük e, olvastuk e az újságot. Mert ha igen, mert ha a példányszáma mondjuk elérte volna napi harmincezret, országosan akkor nem akadt volna olyan bolond aki bezáratja. Ez egy cáfolhatatlan igazság.
Pontosan 1969 szeptemberében szegődtem el a Déli Hírlaphoz az újság megalapításakor – előtte két hónapig az Északot gyengítettem – majd 2002 májusában magam zártam be a lapot. Noha semmi okom nem lenne erre, mégis máig is gyötör a lelkiismeretfurdalás, hogy jól tettem e amikor véget vetettem a DH hányattatásának. 1993 decemberében születésem napján vettem át az igazgatóságot a mesteremtől, aki sajnos harminc millió forintos vesztességgel adta át a kiadót. S ezt a hiányt görgettük magunk előtt a felszámolásig. Senki nem tudhatja mennyi álmatlan éjszakát okozott számomra a nyomda számla és a fizetések idejében való elő teremtése.
Mivel minket egyetlen nyugati befektető se vásárolt fel – a kutyának se kellettünk – és az önkormányzat mint többségi tulajdonos önző egyéni megfontolásból, ne, hogy a kisebbségi tulajdonos a maga javára élvezkedjen mindketten megvonták a lap támogatását. Se önálló nyomdánk, se saját terjesztő hálózatunk nem volt így para olimpikonként versengtünk az Északkal szemben.
Végül egy ritka kedvező, fair konstrukcióban sikerült a munkatársaimat átmenteni a süllyedő hajóról. A hirdetési piac nem kedvezett nekünk, az akkori állam, a tulajdonosok tettek egy nagyot ránk. Sőt volt egy botcsinálta ügyvédnek se jó jogász aki ott lebzselt a tulajdonosi bizottság körül aki minden bajunkra a lehető legalpáribb szavakkal reagált. Pontosabban valami nagy mellékes haszon reményében maga akarta koordinálni a két újság egyesítését. Az se titok ma már, hogy a szocialista önkormányzat három évig próbált elszámoltatni a DH megszűnése ügyében, miközben ők maguk a kisujjukat se mozdították a kiadó támogatására.
Magam is úgy tartanám korrektnek, hogy a magyar újságíró szövetség mint fővárosi sóhivatal megvédené a szakmában dolgozók érdekeit. Kiállnának az állami támogatások rendszerszerű pártpolitikától független megadásáért. Nagyon fair, sportszerű lenne ha az állami hirdetéseket mondjuk példányszám, olvasottság tekintetében osztanák ki a lapok között. Ám ilyenről még álmodozni se érdemes.
Egyébként saját sebeimet nyalogatva megerősíthetem – a Délit nem politikai hanem gazdasági okokból iktatták ki a piacról. Miközben a Népszabadsággal való közös megjelenéskor napi 40 ezret adtunk el , későbbiekben már csak 14 ezret. Ez viszont már nem volt rentábilis.
Tehát tetszik nem tetszik – az újság kiadás ma már alapvetően üzleti kérdés. S ha akad olyan politikai erő amely ezt figyelmen kívül hagyja az sajnos egy idő rájön a tévedésére. S a hírek szerint egy másik politikai erő már is ajánlatot tett a lapra. Ami egyben örvendetes, ám tessenek végiggondolni az ott írók helyzetét. Megeshet, hogy amit tegnap írtak azt holnap már maguk cáfolják.
Lényeges, kihagyhatatlan – a Déli Hírlap mint újság a maga idejében a jó ízlés határain belül egyensúlyozott, lavírozott. Bármilyen színű kormány volt az ellenzéknek helyet adtunk . Mert tudtuk, hogy az Olvasóink nem vevők az egyoldalúan tolmácsolt, elferdített, kiforgatott, s személyeskedő írásokra. Sőt semmilyen vád, gyanú nem jelenhetett meg mindaddig míg az abban szereplők nem adtak választ egy korrekt módon megjelölt határidőig. Példa erre az, amikor az egyik tulajdonosunkat meggyanúsították minden vita nélkül megjelentettük. Természetesen az Ő véleményének is ugyanolyan terjedelemben adtunk helyet. Kénytelen volt elfogadni, hogy az ügy elhallgatása számára többet árt mint amennyit használ.
