Igen ezt is én írtam az egyik könyvembe – nos ma megfordultam ebben a házban. Ez az a hely ahol semmi se változik, mégis naponta más. Ahol hajdan egy virágzó kertes söröző volt – olcsó és takaros – most egy deszkapalán terpeszkedik a fal felé. Ne, hogy már belássunk az udvarba. Amelyet mindig mindenkor az éppen regnáló építészek kedvükre alakítottak. Volt ebben az udvarban egy fáskamra sor mellette a nem éppen esztétikus garázsok. Gyorsan bontottak, kell a hely – hogy minek azt senki se tudta. El kell tüntetni a sörözőt amely a hajdani szállodaépület fontos tartozéka volt, a belváros szomjoltó pubja.Közben kitalálta valaki a szocialista városvezetésben, hogy el kell venni a kapualji butikot – ami ugyan felépítményileg magántulajdonú és harminc éve ott volt. Taroltak, államosítottak Rákosi Matyi módra. Kártalanítás nélkül. Azóta az a kapualj húgyolda, hajléktalanok tanyája akik még a postaládákat is leszaggatják. A kapualj este sötét és pisiszagú mert a világító kirakatokat is leverették. Na erről ennyit. S jöjjön a cikk.
Kozmetikázzák a miskolci belvárost. Évtizedek óta tart a szépészeti beavatkozás, a portálfelújítás. Festékes pamacsolás a homlokzaton, megerősítik az erkélyeket, ragasztgatják a málló stukkókat pofásítják az utcai frontot. Majd átmegyünk a dohos, pisi szagú dufarton és már is ott vagyunk ahonnan elindultunk. A hátsó udvari traktusokat úgy csipegetik szét, mint a rusnya bibircsókokat. Bedeszkázzák a régvolt, csótányos cselédlakásokat. Ledózerolják a garázsnak álmodott tákolmányokat, de sziszifuszi az erőlködés. A málló, pirosas tűzfalak csak kifelé takarnak. Ott bent megállt az idő. A múlt köde szinte eloszthatatlan.
A nevezetes villanyrendőr sarki, Széchenyi út 33 számmal jelölt udvar, amelynek a kocsi bejárója a Kazinczy utcáról nyílik, az egyik legnagyobb grundunk. A botladozó városfejlesztés állatorvosi pacija – ezen demonstrálható a félévszázada zajló perspektívátlan rendteremtés. Mint Bábel tornya sose lesz kész. Nem mondják, nem hallottam, kitapasztaltam. Negyven év sűrített, tömény emléke tolul elő – pedig csak a belvárosi söröző elbontott teraszán álmodom.
1980 tavaszán mérjük fel a hajdani szállodaépület portásfülkéjét. Ez volt az impozáns hotel portásfülkéje. Most ajándékbolt lesz, olyan butikféle, alig hat négyzetméteren. Megy a huzakodás, sok a pályázó, a ház lakói sem örvendenek a hívatlan vendégnek.
Az első bonyodalom – kiderül, hogy a boltocska falában egy elektromos elosztó szekrény fészkel. Kipaterolható, de erre kötötték a szomszédos bank biztonsági rendszerét. Az ÉMÁSZ rugalmas engedékeny, de a bank riasztója egy pillanatra se maradhat áram nélkül. Így aztán egy éjszakára, privát megrendelésre, hat géppisztolyos rendőr vigyázza környéket. Három sörös rekeszes ládán virrasztanak, amíg Lukács úr mesterei ide-oda húzogatják a kapcsolószekrény szálait. Az ott lakók találgatják, milyen titkos akciót lesnek a gangról.
Megnyílik az első ajándékbolt, az udvaron még állnak a fáskamrák a düledező garázsok. Reggelenként elsőként, Wopera doktor tolat ki az új 1500-as Polski Fiatjával. Az ott lakók közül senkinek sincs kocsija így győzedelmeskedik az irigység. Eltünedeznek a kamrák és már bontogatják az engedéllyel és az a nélkül ácsolt kocsi tárolókat. Egy nap arra ébredünk, hogy a házak gyűrűjében egy poros nagy parkoló árválkodik, a két háztömböt összevarrták.
A hajdani volt szállodából kialakított lakások szobái, régiesen magasak, s mind egybe nyílók. A belső erkélysorok farkasszemet néznek egymással. Sok az ismerős – fent egy katonatiszt, egy bőrdíszműves és egy akvarista a másik soron egy volt szakszervezeti titkár Gelb Miklós bácsi – lakik. A második szinten Bárczi János, volt ejtőernyős, gyengén látó neves író. Délelőttönként kiül a teraszra, hogy élvezze a beszüremlő nap sugarait. Kevés a gyerek, nincs ricsaj csak a beólálkodó autók füstgázát kell elszenvedni nap, mint nap.
Kitalálják, zárni, kellene a Kazinczy utcai kaput – ami nincs, sose volt. Kezdődik a szervezkedés, lánc lakat sorompó, végül minden marad, úgy ahogy. Közben, kezdődik vagy folytatódik a véget érni nem akaró rendezgetés. Először a butikokat ebrudalják, ki mint a városkép megrontóit. A grund minden ízében dzsungelesedik. A földszinti lakók kihalnak. A hátsó udvari, kötödés műhely is bezár, a mester a más világra költözik. Úrrá lesz az enyészet a hátsó fertályon. A mellett lévő földszintes házat bedeszkázzák, rácsozzák, de a hajléktalanok csak belopóznak. Ott tivornyáznak éjszakánként. A bank helyén egy kis Tesco – a raktára előtt dobozos, göngyöleg hegyek, a beszállítók nagy port verve robognak át a már senki földjén.
Az avasi söröző helyén csak a megmaradt tágas csempepadló emlékeztet élesen a régi zajos teraszra. Az elbontott pult alatti csőből egy rusnya patkány kandikál ki. Félszegen körbepislog – látja nem jó helyre keveredett, nem ez a megszokott világa. Csalódottan visszabújik, melegebb helyett keresve.
Már nekünk se olyan ismerős ez a széltében hosszában elhízott udvar.s.
