Elkelt a hajdani MSZMP tulajdonában lévő Balatonaligai pártüdülő. Ismét, ugyanis a rendszerváltás után izraeli tulajdonba került, egy gyémántkereskedő cég vásárolta meg. Most pedig az értékes ingatlan nagy része Mészáros Lőrinc cégbirodalmát gyarapítja. Őszintén megmondom ettől azt várom, hogy a Balaton legértékesebb partszakasza ismét a régi fényében pompázik majd. Igaz nem az eltűnt pártelit hanem a pénzes turisták, üdülők kényelmét szolgálja majd.
Nos, aki nem tudná a Kádártól Castróig című könyvem éppen a pártüdülő fénykoráról és a hanyatlásáról szól. Ez az egyik legsikeresebb könyvem amelyből szinte minden példány elkelt, magamnak se maradt, addig kéregették kölcsönbe. A mű alapja elég személyes , 12 esztendős koromtól több éven át mint csóró gyerek ott dolgoztam, könyvtárosként, csónakosként, mentősként később pedig pincérként. Így alapos rálátásom volt az elvtársak életére, mindennapjaira és nemcsak a Kádár Jánossal hanem magával Fidellel is találkozhattam. Tehát ez a könyvem az úgynevezett alulnézetből láttatta az ottani édes életet. Majd csaknem négy évtizeddel később, a közelmúltban Kerényi László barátommal bejártuk a teljes komplexumot. Az ott dolgozó munkások elbeszéléseiből kerekedett ki a teljes történet. Hogyan nyaralt a pártfőtitkár, ki az akit közel engedett magához és miként élvezkedtek a külföldi vendégek és milyen volt Brezsnyev sleppje. Miközben kutattam számos régi ereklyére tettem szert. A címképen látható sakkélet és Kádár János sakktáblája az enyém lett. Az újság címlapján Aczél György feljegyzése olvasható. Megkaptam a Kádár villában maradt tányért amit talán még a neje Mariska néni mosogatott el.
Az a kedves fiatalember Kádár János oldalán balról Horváth Jenő az Aliga II. üdülővezetője aki sokat elárult az ottani elit skanzen világáról. Köszönet neki a fotókért és a visszaemlékezésért. Szegény barátom a közelmúltban hunyt el.
Amikor ott dolgoztam nyaranta a munkásszálláson laktam és a dolgozókkal étkeztem. Így szinte mindenkit ismertem és csak annyiban különböztem tőlük, hogy nekem nem volt olyan jellegzetes dunántúli, pontosabban somogyi tájszólásom. A kormányőrség garázsmesterével addig ápoltam a kapcsolatot mígnem az új P20 as Pannóniát rá nem pattanhattam. Friss jogosítvánnyal hajtottam fel a sztrádára, hogy ott szédületes tempóban cikázhassak. Amikor visszavittem nem győztem kivárni, hogy lehűljön a motorblokk. Annyira tüzes lett, hogy szinte átlátszó lett. Amikor a főnök meglátta csak annyit mondott – ezentúl csak messziről gyönyörködhetek a motorban. Na, ez a könyvemből kimaradt….
