Ezelőtt nyolc évvel írta alá Felsőzsolca, és a szerbiai vajdaságban található Magyarkanizsa település a Testvérvárosi Alapokmányt. Az eltelt években rendszeresen részt vesznek a települések egymás rendezvényein, kulturális kapcsolataikat fokozatosan erősítik. Ennek a barátságnak a keretein belül a felsőzsolcai önkormányzat minden évben pénzadományban részesíti a település magyar nyelven tanuló legjobb diákját. Ebben az évben Rekecki Vivien volt a díjazott, aki Dr. Tóth Lajos felsőzsolcai polgármestertől a vehette át a százezer forintos pénzadományt, a magyarkanizsai polgármester Fejsztámer Róbert jelenlétében. / a képen jobbra a házigazda polgármester/
Szántó István
Related article
A vasgyári atyák – a mai jegyzetem az Északban – mi lesz a következő
Olvasni sokat lehetett az átkosban a barátokról, a szerzetesekről meg az apácákról. Látni viszont csak a francia és az olasz filmekben láthattuk őket....
Megjelent Éva mesekönyve – köszönet a támogatónak
Hálásan megköszönöm Polgármester Úrnak, hogy eljött és köszöntött a mesekönyvem bemutatóján! Köszönöm, hogy a biztató szavai inspiráltak a könyv megjelentetésére és...
A Szabad Európát újjá kell éleszteni – német ajkú rádiót a németeknek – ennyivel tartozunk -migráns dédelgetés, ajnározás politikai megrendelésre
Megvallom, kora gyerekkoromtól hallgattam a Szabad Európa Rádiót. Édesapám korai halála után megörököltem a nagy Orion rádiót, amelynek a skáláján már be volt...
Zavartalanul tekerik vissza a kilométerórákat- törvény szankcionálja – a csalás viszont zavartalanul folyik
Tetszenek tudni, valamikor régen a Merkuros Trabantos, Zsigulius világban egy-egy ilyen márka még három esztendő elteltével is jól tartotta az újárát. Hiszen...
Keresztelő volt – hadilábon a nevekkel – grátisz jön a segítség – a folyékony kenyérről regéltem
Mostanában hanyagoltam a fényezésemet.Sebaj, pótolom. Korábban mindig megírtam, hogy mi lesz az Északos jegyzetemben . Igen a héten, jut eszembe a sör, a...
Sunyi háború – a mai Északban – a trójai falóként betolakodó ménesek – cikk-cakk a polgárháború felé – ha kedd akkor Belgium
Magamtól ritkán szoktam idézni. Bár megérdemelném. Néha nekem is vannak jó gondolataim. Ez a cikk a mai újságban már megjelent a kettes oldalon....
Nagy a tét – ez a szavazás évszázadokra eldöntheti a magyarság sorsát – Miskolc és a „nyocker” kapcsolata
Dr. Kocsis Máté, a Fidesz Budapesti elnöke, a főváros VIII. kerületének polgármestere népes hallgatóság előtt ismertette az előttünk álló népszavazás tétjét csütörtökön a...
Meghívó a Nemzeti Összetartozás Napjára
Emlékezzünk együtt a Nemzeti Összetartozás napjára a Népkerti Országzászlónál 2017. június 4-én 9 órakor Csatolmányok Meghívó a Nemzeti Összetartozás Napjára Nemzeti Összetartozás napja...
A messzi ködbe tünt zeneszerzö tàrsaim , baràtaim. Nàdas Gabi, Fényes Szabolcs, Schöck Ottó, Máthé Peter,Körmendi Vili, Havasy Viki, Payer Andris, Dobos Atilla emlékére – már csak a szövege hiányzik
Lovas Róbert barátom küldte – egy melódia a távolból – egy szívből jövő dallam a barátok emlékére. Ő az aki a Kislány a...
Mezőcsát a világ közepe – képek a múltból – ki kit ismerhet – milyen volt a Korona szálló
Úgy hozta az élet, hogy erős kötödésem van Mezőcsáthoz. nem titok, onnan nősültem, s amíg a feleségem szülei éltek sok időt tölthettem ebben...
Beidézte a Kneszet-gárda Ben-Gvirt, miután egy parkolási szóváltás közben fegyvert rántott az arab őrökre – itt nem kellenek hamis tanúk a biztonsági kamarák rögzítették
ujkelet.live A Kneszet-gárda szerdán beidézte a szélsőjobboldali Vallásos Cionizmus párt Otzma Jehudit frakciójának vezetőjét, Itamar Ben Gvirt, hogy emlékeztesse a szabályokra, miután a...
A mesélő kép – szemét legelteti a posztos – patika mellett bizományi
Ez a kép beszél. Megnézi a rendőr ruházatát, s már is látja a hatvanas éveket írjuk. A sepregető fehér köpenyes hölgy, fején a...
Markovics Zsolt főrabi vendége lesz Juhász Ferenc atya , esperes – folytatódik a zsidó múzeum baráti körének rendezvény sorozata- A Baráti Kör rendezvényeit a MAZSÖK támogatja
Vége a nyári szünetnek. Folytatódik a miskolci zsidó múzeum baráti körének a rendezvénysorozata. Legközelebb augusztusban 29.-n kedden délután öt órakor találkozunk és...
SZEKÉR NÓRA – Aczél György, a Kádár-korszak kultúrpolitikájának koordinátora
„Óriási erénye volt ennek az országnak a többihez képest […] a nem politizálás szabadsága, hogy nem volt kötelező a politikai hitvallás, amit joggal...
Jegyzet – Könnyes szemmel, nedves nadrágban – megjelent az e heti Miskolci Naplóban
Gyarló hiú állat az ember. Aki újságírásból él, s saját vagy mások gondolatait formázza, osztja akár büszke is lehet a produkciójára. Slapajként még...
Mama csak egy van – Édesanyámnak is tettszett a választás – pont ilyen szegfűre számított –
Május első vasárnapja Édesanyák napja. Mama csak egy van. Az enyém még élt vasárnaponként ide járt a Miskolc Avasi Borostyánba. Itt választott csokrot...
A rendőrséggel is egyeztet Miskolc polgármestere a vasárnapi tüntetés miatt
A közvéleményhez hasonlóan a városvezetés is értetlenül áll a Mi Hazánk és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vasárnapra meghirdetett miskolci demonstrációjával...