Az új WLTP eljárásra való átállás eredményeképpen a Volkswagen Csoport kevesebb járművet adott át ügyfeleinek októberben, mint az előző év ugyanezen hónapjában. Világszerte összesen 846 300 ügyfél vehette át járművét a Volkswagen Csoport valamely márkájától, 10 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban. Október hónapban az Európában tapasztalt – előző évhez viszonyított – 15,6 százalékos visszaesés jelentősen kisebb volt, mint a szeptemberben regisztrált csökkenés. A Dél-Amerikában elért kétszámjegyű növekedés hozzájárult ahhoz, hogy egy alapvetően stagnáló összpiaci környezetben 2,6 százalékkal 8,98 millióra növekedjen a kiszállított járművek száma január és október között. Dr. Christian Dahlheim, a konszern értékesítésért felelős vezetője így kommentálta az eredményeket: „A WLTP átállást illetően Európa már túl van a mélyponton. A pozitív elmozdulás novemberben és decemberben várhatóan tovább folytatódik, hiszen a márkáink továbbra is folytatják modelljeik felkészítését az új menetciklus alkalmazására. Az egész évet tekintve arra számítunk, hogy a kiszállítások éppen meghaladják majd az előző év eredményét.”
Szántó István
Related article
Ketten haltak meg a Halmaji balesetben – a kamion alá csúsztak
A rendőrség teljes útlezárás mellett vizsgálta annak a halálos közúti közlekedési balesetnek a körülményeit, ami a halmaji körforgalom után történt. Halálos közúti közlekedési...
Befejezte TDI V-motorjai vizsgálatát az Audi – Aktuális hírek – Hírek
Fontos mérföldkőhöz érkezett az AUDI AG a dízel témakör feldolgozásának útján: a korábban bejelentetteknek megfelelően az összes TDI V-motorját érintő belső műszaki vizsgálata...
Visszatér a buggy – mégpedig elektromos formában! – Hírek – Hírek és hírlevél
Legendát hív újra életre a Volkswagen – március elején a modern buggy első tisztán elektromos hajtásrendszerű tanulmányát mutatja be a wolfsburgi vállalatcsoport. A...
Megkezdődött az Audi R8 LMS GT4 értékesítése – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi Sport ügyfélsport programját egy harmadik modellsorozattal gazdagító új Audi R8 LMS GT4 már négy kontinensen rendelhető. ...
A Puli az űrbe megy – magyar terelő kutyus a holdon
A Puli csapatának a holdjáró fejlesztése és Holdra juttatása – vagyis a Google Lunar XPRIZE sikeres teljesítése – csupán az egyik célja....
Az elektromos autó, mint az energiaátmenet része – Kétirányú töltéstechnikát kutat az Audi – Aktuális hírek – Hírek
Fokozott hálózati stabilitás, mérsékelt elektromosáram-költségek és hozzájárulás a klímavédelemhez – ez az Audi és a Hager Group víziója. Az otthoni elektromosáram-hálózatba integrált elektromos...
Az Audi A7 Sportback nyerte a 2019-es „World Luxury Car” címet – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi A7 Sportback* nyerte a 2019-es „World Luxury Car” címet. Az A7 Sportback a második Audi, amely elhozhatja ezt a trófeát az...
Autókiállítási premier Genfben – A Volkswagen T-Roc R csúcsmodell – Hírek – Hírek és hírlevél
A T-Roc R formájában a Volkswagen 2017-ben nagy sikerrel bevezetett crossover-sorozata új csúcsmodelljét mutatja be a Genfi Nemzetközi Autószalonon (2019. március 7-17.). A...
Egymásba csúsztak – csoportos koccanás – rosszul kezdődött ez a hétfő
A reggeli csúszos, nyálkás úton – bizonyára a követési távolság figyelmen kivül hagyása miatt – néhány autó egymásnak ütközött a Vörösmarthy utcában ....
6: 05.336 perc – A Volkswagen ID.R új elektromos rekordot állít fel a Nürburgringen – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen újabb mérföldkövet ért el az elektromobilitásban: A két elektromos motor által működtetett ID.R 6:05,336 perc alatt teljesítette a Nürburgring-Nordschleife kört –...
Ez volna az enyhén balra – amikor még kalibrálni kellett a navigációt – hogyan hülyít a GPS
Emlékszem az első GPS kütyüm nyolcvan ezer forintba fájt, s a miskolci csöcsös ház földszintjén vettem. Komoly szerkezet volt, minden használat előtt kalibrálni...
Az Audi tovább tökéletesíti az e-tron modellcsaládot: 22 kW teljesítményű váltóáramú töltés, nagy… – Aktuális hírek – Hírek
Gyorsabb töltés és még nagyobb kényelem a kormány mögött: az Audi következetesen tökéletesíti e-tron modelljeit. A tisztán elektromos SUV és az e-tron Sportback...
A legmagasabb, ötcsillagos minősítéssel végzett az új Tiguan az Euro NCAP szigorított töréstesztjén – Hírek – Hírek és hírlevél
Az új Tiguan június 22-én a legmagasabb, ötcsillagos minősítéssel zárta az Euro NCAP független európai fogyasztóvédelmi szervezet szigorított töréstesztjét. A kedvelt SUV-modell legújabb...
Finomhangolás: megújult az RS 5 Coupé és RS 5 Sportback – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi tovább finomította RS 5 Coupé (üzemanyag-fogyasztás l/100 km: 9,1 (kombinált), CO2-kibocsátás g/km: 208 (kombinált)) és RS 5 Sportback (üzemanyag-fogyasztás l/100 km:...
Magyarországon is bemutatkozott az új Audi A8 – Aktuális hírek – Hírek
Különleges helyszínen mutatkozott be november végén az új Audi A8 hazánkban, amellyel a felsőkategóriás luxus új jelentését alkotta meg a gyártó. A márka...
Csináljunk egy vénautó -parkot – Komlóson fedeztem fel az öreg járgányok gyűjtőhelyét – csak egy kis, jó akaratú összefogás hiányzik
Havonta egyszer kétszer megfordulok a DIGÉP felé vezető hátsó úton. Az elhagyatott sorompó előtt sosincs olyan nagy zöldesség, hogy ne lássam, micsoda régi...
Kellemes ünnepeket és boldog új évet kíván az új Audi A8! – Aktuális hírek – Hírek
Ha a 8-as bűvöletében élünk, a végtelenség elérhető. Ha a számokban szimbólumokat látunk, tudjuk, mit jelent a tradíció. Ha képesek vagyunk elfeledkezni az...
Újra az Audi RS 5 volánja mögött a DTM bajnok René Rast – Aktuális hírek – Hírek
Bár csak két hét telt el a regnáló DTM bajnok, René Rast versenybalesete óta, a pilóta június első hétvégéjén ott lesz a rajtrács...
Először adott át nívódíjakat a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége
(2017. május 30., Európa Rendezvényhajó) Idén ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ), amely ebből az alkalomból Nívódíjat és...

