Volt valamikor egy nagyon olvasott keresett országos lap Intim Pista néven. Talán a harmincas évek elején jelent meg először, s mondanom se kell 1945 után kimúlt. Ez egy igazi revolverező hetilap volt és legalább százezres példányszámú volt a fénykorában. Ha jól meggondolom olyan lehetett mint manapság azok a csók és genny színezetű színes bulvárlapok amelyekben a szexológus elmagyarázza miért hidegült a kedves férje a négy éve érintetlen hölgynek.
Senki ne higgye, hogy vannak olyan beteg olvasók akik ilyen problémáikkal egy szerkesztőség útján keresik a gyógyírt. Mint valamikor az Okos Kata című rovatban ami viszont már a világháború után tarolt a Nők Lapjában. Szóval maradjunk a Pistánál – ez volt az az újság amely elfecsegte melyik színésznő kivel kavar, melyik gyárigazgató kivel csalja a nejét. A lap állítólag szimbiózisban működött az akkori magándetektívekkel. A rendszerváltás után a Kacsa magazin képében majdnem újjáéledt az Intim Pista, de végül az újkori személyiségi jogok divatba jövetelével ez is kimúlt.
Őszintén sajnálom, hogy ma már nincsen ilyen kimondotta pletyka újság. Hiszen valljuk be, hogy eredendően mindannyian kíváncsiak vagyunk. Szívesen elcsámcsogunk neves ismert emberek, sztárok, politikusok vagy csak a szűkebb pátriánkban ismerőseink szaftos ügyein.
Például ma is annyi ilyen csak neked mondom, esküdj meg rá, hogy nem adod tovább kezdetű hírrel gazdagodtam ami legalább egy Intim Pistát megtöltene. Esküszöm, alig bírom magamban tartani.
Csak ízelítőül, néhány nagy cégnek új vezetője lesz, s ez már tuti. Két ismert politikus , különneműek összemelegedtek , itt és ott látták őket már együtt. Nem is folytatom mert még megszegem az eskümet. Annyit viszont csak elárulok még, hogy ez a Pista nem is abból élt olyan jól amit megírt, megjelentetett. Dupláját kaszálta azokból a cikkekből amelyek örökre eltűntek az íróasztala fiókjában. Mert ugye a tudás nemcsak hatalom hanem kitűnő pénzforrás.
Nem is tudom, sajnáljam e a görögöket vagy szánakozzak rajtuk? Azt ugyanis régóta tudjuk, hogy igazi mediterrán típusú, keleties gondolkodású nép. Nem ismerik...
Ha ezt tapasztalod magadon, mihamarabb fordulj orvoshoz. A ráknak több mint 200 különböző formája fordulhat elő az emberi szervezetben. Gyakran a betegség tüneteit a...
A szövetség elnöksége hozzájárul a Liu fivérek országváltási kérelméhez A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöksége csütörtöki elnökségi ülésén úgy döntött, hogy hozzájárul...
Sokat töprengtem, be merjek e menni a tranzit zónába.Egyáltalán fotózzak e ott és vajon hogyan reagálnak a szerencsétlenek ha kamerázok. Nos, az élmény...
Igazi mesebeli kiskarácsonyi vásár vár rád Zakopaneban! Hófehér Magas-Tátra, forró sör, lovas szán… Ez a szívmelengető kisvároska barátságos és hamar bejárható. Kedves hangulatú...
Rossz szokás , rossz beidegződés , minden étteremben lefotózom az elém tett ételt. Meggyőződésem, sokat számít az esztétikus tálalás. Valamikor régen egy karika...
Start Garancia Zrt.: szakmai workshop a közbeszerzésekről Az őszi hónapoktól kezdődően fokozatosan felpöröghetnek a közbeszerzések, új üzleti lehetőségeket nyitva meg a kis-...
December 21-én rendezzük a Tortúra 65 teljesítménytúrát Miskolc és Eger között, 19. alkalommal.Jómagam szabadidőmben ezüstjelvényes túravezetőként viszek csoportokat túrázni itthon és külföldön. Tagja...
KIRÁLYI SZERELMEK ÉJSZAKÁJA A DIÓSGYŐRI VÁRBAN – 2016. augusztus 27. 19:00 – 23:00 HORZE DIÓSGYŐRI DÍJUGRATÓ FESZTIVÁL– A jövő bajnokai a Lovagi Tornák...
Balról, Vécsi György , Koleszár Péter, Sternádel Sándor és Daruka Tibor. A kép az Észak szerkesztőségében készült a legutóbbi villanyrendőr építését koordináló stáb...
Minden együttérzésem a brutálisan meggyilkolt Csenge édesanyjáé. Megértem a fájdalmát, csalódottságát. A gyilkos fiatalember lényegesen súlyosabb büntetést érdemelne. Ösztönös igazságérzetünk jogosan háborog, enyhének...
Közel 700 vállalkozás működik ma Magyarországon egyértelmű panamai tulajdonosi háttérrel, és további ötezer hazai cég köthető hasonló egzotikus hátterű offshore országokhoz – hívja...
Megvételre keressük ennek a Ferencz József aranykoronának a párját. Aki látott hasonlót és eladásra kínálták neki jelezze a 202192391-es mobilszámon. Darabonként értéke cirka...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete közölte, garázdaság és rongálás gyanújával nyomozást folytat a belvárosi szórakozóhelyen péntek hajnalban történtek ügyében. A Tisza Párt alelnöke is...
Több kilós ételek, hatalmas mennyiségek és Amerika. Ez vár azokra akik beleférnek a várható 190 nevezőbe, akik elindulhatnak az első Magyar Országos Evő...