Szántó István
Related article
Hetven éves az Egressy Béni Zeneiskola – Filmvetítés az iskola múltjáról – Krausz Adrienne a zongoránál
Az Uránia Art Moziteremben 2023. június 19-én hétfőn, 16:30-tól Egressy 70 cimmel Kerényi László dokumentumfilmjét vetítik az Egressy Béni Zeneiskoláról. Az Egressy Béni...
Volt egyszer egy Centrum áruház – Miskolc büszkesége, itt volt az első mozgólépcső
Tulajdonképpen a nyitástól a miskolci centrum áruháznak három igazgatója volt. Az első Grundik Gyula majd őt követte Veres János végül Gáspárné Olgika zárta...
A város lelátója – a könyvemből – Az ecetfák városa
Úgy kaptatunk az Avas tetejére, mintha űznének. Lihegve bukdácsolunk egyszerre több százan a töredezett félrecsúszott lépcsőkön. Egy szuszra talán sosem sikerül senkinek feljutni....
Attila mennyei zenéje – a régvolt Miskolc – az Északűvért sztorija
Drága édesanyám kora nyártól késő őszig spájzol. A gyümölcsöktől a savanyúságokig mindent elrak. A kedvencem a szeder és az egres, sose hiányozhatnak...
Baboszsákkal törlesztettünk – megjelent a Miskolci Naplóban – gyakorta jártunk Budapestre, amikor ez a táv jórészben még egy keskeny, kétsávos és macskaköves utat jelentette
Gépkocsivezetőként dolgozó édesapám korai haláláig olyan fontos tartozéka voltam a kocsijának, mint a hátsó ablakban bólogató kutyus. Ha csak tehettem, mehettem vele, mögötte...
Miskolcon a Patak utcában – manővereztünk lefulladásig – Hegedűs úr vitte a pálmát
A kép ismerősnek tűnik. Ki emlékszik már arra, hogy a hetvenes években vasárnaponként autós ügyességi versenyeket rendezett az autóklub Miskolcon a Patak utcai...
Hagyjuk sterilen a polgármesteri irodát – Kerényi László felvétele egy békevilágbeli őrségváltásról – pattanjunk ki a fotelből
Ki tudja, lesz e őrségváltás Miskolc élén. Ha a többség elégedett a jelenlegi helyzetével, ha az érdekei úgy kívánják, hogy minden maradjon, a...
Csiba Gábor kisregénye – Anna halála – a kitalált történek negyedik fejezete
Kisregény – 4. fejezet Ez egy kitalált történet. Egy régi, megtörtént eseménnyel kapcsolatos hasonlóság csupán a véletlen műve. ——— Barátság ——— Anna egyre...
Az Isten még szabadságon van – Anyukám napján a hegyen viziteltem – akik a jó sorsomat terelgették – két mamám volt, az egyik cenzúrázta, a leveleimet
Hiába is tagadnánk, vannak megmagyarázhatatlan jelenségek az életünkben. Az nem lehet véletlen, hogy éppen tegnap a szokásos szöszmötölésem során egy akadt a kezembe...
Vírust nyeltem – mindenkitől elnézést – tanulság , nem minden ismerős , ismeros
Szóval úgy kezdődött, hogy egy kedves kollegám javasolta, változtassam meg a facebookos jelszavam. Neki tűnt fel, hogy egyre másra mennek a pornó filmek...
Hol volt hol nem volt – megajándékoztam a múzeumot a képeinkkel – a szerkesztőségben az osztrákok nem engedték, hogy kiakasszuk
Ha jól emlékszem ez a kép egy úgynevezett törzsgárda bulin készült a Cyti Hotel különtermében. Szép szokás volt minden esztendőben megemlékezni azokról akik...
A Magyar Ügyvédi Kamara elítéli a bíróság függetlenségét nyilvánosan megkérdőjelező közszereplőket
Közleményben állt ki a Magyar Ügyvédi Kamara a bíróságok mellett. A Havasi Dezső kamarai elnök által jegyzett közlemény hangsúlyozza: „az idei év választási...
Hajrá Hajdú – jobb mint a gumimatrac – Paksról kapja az energiát – mit kért Tamás Horntól – nekem is volt egy harckocsi telepes zümmögöm
Jó kép . Nekem tetszik. Hajdú Péter és kedves neje bemutatták egy magazinnak a hajójukat a Balatonon. S mint várható volt elemi erővel...
Amikor a söröspaci is megitta a magáét – megjelent a Miskolci Naplóban – asztaltáncoltatás Tatár Imrével
Egy álmos, nyári délután szalajtottak át a szerkesztőségből a szomszédos Zsolcai kapui, Kőbányai Sörgyár kirendeltségére. Még csak az újságíró slapajok keserű kenyerét rágcsáltam,...
Ez a Frakk nem a macskák réme – nem esik le az aranygyürű az ujjamról – fergeteges buli volt a Junoban – itt kezdtem a pályafutkosásom
Mindez megjelent a szép emlékű Kúrir 1994 szeptember húszadiki számában. Szerzője Pusztai László, felróható, hogy míg másokat doktorrá avanzsált nekem még egy díszdoktorit...
Kohász emlékmű alapkőletétel – az Újgyőri főtéren
A munka ünnepén, május 1-jén, délelőtt 10 órakor teszik le a Kraitz Gusztáv szobrászművész által készített és Miskolc városának felajánlott...
Az áramütést nem lehet megszokni – megjelent a Miskolci Naplóban – felnéztem a villanyszerelőkre
Tízesztendős sem lehettem, amikor eltört az olvasólámpám égője, mire jómagam puszta kézzel próbáltam kicsavarni. Egyetlen áramütésből egy életre megtanultam, a villamosság, mint láthatatlan...
A zsidóság a magyarság történetében, Etelköztől – óriási sikere volt dr. Weisz Péter prezentációjának – folytatódik a miskolci zsidó múzeum baráti körének a rendezvénysorozata
Óriási volt az érdeklődés Miskolci Zsidó Múzeum baráti körének az idei első előadása iránt. – 2024. január 9-én kedden Markovics Zsolt miskolci főrabbi vendége volt Dr....


