Keblemre mindenki – egy évvel öregebbek leszünk – örömteli sikerekben gazdag boldog újesztendőt !

Ezt kívánom minden kedves Olvasómnak, minden ismerősömnek és barátomnak akik nehezen emésztették meg, hogy fegyverrel támadtam meg a miskolci rendészet derék fiataljait. Mindazoknak akik nem hitték el azt az ordas hazugságot amit ellenem eszeltek ki öregségemre. S a rágalom hadjárat ellenére is kitartottak mellettem.

Csak ezeket felejteni tudnám – tessék elképzelni ha karperec mellé még éles fegyvert is kapnának . Most figyeljenek milyen papírra írnak – és egyszerre, egyformán sztereóban. Ki az ügyesebb?

Igazából azoknak is akik készpénznek vették, hogy 68 esztendősen még ilyen vakmerőségekre is képes vagyok. Egyébként ez volt az első olyan évem amit aránylag az átlag nyugdíjasok munkatempójában zavartam le.

Nem volt házi feladatom. Nem néztem a naptáramat, nem lestem az órámat, s a napirendet leginkább Edéhez a kutyusunkhoz igazítottam. Az ő szükségleteinek megfelelően keltem feküdtem, mert én lettem a séta partnere. Ketten osztoztunk a póráz két végén. Nekem jutott a magasabban lévő része. Innentől kettő figyelőrendszerben trappoltam. Lesnem kellett a szilárd üzemanyag kapszula ürítését, hogy otthon beszámolhassak erről, másrészről figyelnem kellett, figyelnek e a bérházak ablakaiból, Hogy otthagyjuk e a kipottyanót vagy becsomagolom. Ez már becsület dolga, s mivel évtizedeken át mások ezzel bosszantottak, zacskó nélkül sose léptük át a küszöböt. Akár ki tehettem volna a táblát a nyakamra, hogy rendes kutya , rendes gazdi. Már csak azért is mert, ha egy rendésszel szembe találtuk magunkat már is hevesebb vert a szívem.

Amikor a miskolci térfigyelő kamerák közül egyszerre szarik be a 40 és a 41 számú az csak gyanús. Ám szerencsémre a mélygarázsé csak működött. Bár megpróbálták letörölni, manipulálni. Na ezek az igaz, hiteles térfigyelők.

Hátha zacskórazzia lesz, s végül még közelharcot kell vívnunk. Ezért egy mini szájkosarat is hordunk magunkkal. Sose lehet tudni mikor kérik majd a mentőládát és a rozsdás ollót is.

S, hogy valami jót

Ede, drága ne búsulj, csak egy évvel lettünk öregebbek

is mondjak. Ebben az esztendőben megduplázódott a hirdetőim száma. Immár nemcsak a Nemzeti Kulturális Alap és sok nagy miskolci cég hanem megyénk 126 kisebb nagyobb önkormányzata is támogatja a portálomat. Ennek köszönhetően elkészült a Levesmenet és az Elmebájos széria című könyvem. Ettől függetlenül nagyon nagyon hiányzik az ötven év alatt megszokott, s gyakran fárasztó házi feladat. Az, hogy időre, minden héten meg kellett – frászt kellett – belső kényszerre tettem – leadtam az esedékes írásomat az újságba.

Az év fotója – tessék mosolyogni. Ezek éppen a szántóféle vasrudakat pöckölik a nagy posta köré. Ez az a fizikai akadály amely végül kifelejtődött a KRESZ szabályzatból. Ezt még tanítják majd a rendőriskolában. Hogy kell menteni a menthetetlent. S ez is nekünk került pénzbe.

A printbe, amit hiányolok. Jó dolog a net a világháló, elvégre a laptopot is be lehet hurcolni a vécére, de a papíralapú, a festékes illatú, jól gyűrhető újság az igazi média. Ez hiányzik. Hiába, ki lettem űzve a paradicsomból….