A jelenlegi kormány az egyetlen hiteles politikai erő ma
Magyarországon, amely kiáll a zsidó közösségek védelmében és fellép
az antiszemitizmus ellen – jelentette ki Takács Szabolcs Pozsonyban,
az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet konferenciáján. A
Miniszterelnökség államtitkára hangsúlyozta: bár Közép-Európában is
előfordulnak még – főként szóbeli – incidensek, ezek eltörpülnek az
egyre növekvő számú nyugat-európai zsidóellenes atrocitások mellett,
amelyek elválaszthatatlanok az iszlám hátterű migrációtól.
Takács Szabolcs kiemelte: már 2015-ben, a Nemzetközi Holokauszt
Emlékezet Szövetség elnökeként is tapasztalta a zsidóellenesség
fundamentalista bevándorlók miatti növekedését, amelyet gyakran a
radikális baloldali politikai erők cinkossága bátorít Európában. Az
államtitkár beszédében Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt
idézte, aki európai látogatása során úgy fogalmazott: „Vannak még
antiszemita mozgalmak. Ezek egy része hagyományos antiszemitizmus,
egy részük azonban az anarchista, baloldali antiszemitizmus új
elegye, amely kéz a kézben jár a radikális iszlámmal.” Az antiszemitizmus semmilyen formája nem válhat politikai érdekből szalonképessé Európában Sajnos Magyarország sem tekinthető kivételnek a bevándorláspárti baloldal és az antiszemita politikai szereplők közötti szövetségek új trendje alól – fogalmazott Takács. Hozzátette: a migrációt támogató magyarországi balliberális ellenzék a közelmúltban összefogott azzal a párttal, amely tele van antiszemita, náci gondolatokkal és szereplőkkel és amelynek elnöke a Parlament zsidó tagjainak listázását követelte, és amelynek egy másik vezetője a közelmúltban egy zsidó nő orrának betörésével büszkélkedett. A magyar kormány ezzel szemben kiemelten védendő értéknek tekinti a zsidók és a keresztények békés együttélését Magyarországon, zérótoleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen, bevezette a Holokauszt emléknapot és számos törvényt alkotott, hogy fellépjen a zsidógyűlölet minden formája ellen – sorolta a politikus. Takács Szabolcs emlékeztetett: az uniós állam- és kormányfők tavaly december 21-én elfogadott nyilatkozata a magyar miniszterelnök kezdeményezésére kifejezetten a zsidó közösségek és intézmények védelmére szólít fel, a magyar kormány pedig évi több mint 500 millió forinttal támogatja az európai antiszemitizmus monitorozására létrehozott Tett és Védelem Ligát. A zsidóság teljes biztonságban élhet Magyarországon és mindig számíthat a kormány támogatására és védelmére – zárta felszólalását az államtitkár.