Hogy mennyire őszintébb világ volt annak idején, ezt mi sem bizonyítja jobban mint ezt a szállodai tarifa. Világosan leírták egy numera csak két pengő. A teljes éjszakai hancúrozás az már húzósabb. A fene se tudja, hogy melyik miskolci fogadóban volt ez a tábla, de gondolom valami hasonló árszínvonal lehetett városszerte. Különben ha nem tudják, hol is volt itt a legnagyobb ilyen garniszálló, elárulom.
A Hámor hotel ott volt az Expressz étterem melletti épületben, ahol később a Déli Hírlap szerkesztősége. Emlékezetem szerint ez a csillagokon aluli szálló tanácsi tulajdonban volt és a rendszerváltást követően annyira lepusztult, hogy bezárásra kényszerültek. Amikor átvettem és először jártam be az épületet olyan szellemtanyának tűnt. Valamennyire ismerős volt a hely mivel mint videós gyakran megfordultam az első emeleti rendezvényteremben. Itt nagyon sok esketést filmeztem. Különben a szobák az első második szinten a gangról nyíltak. Olyan egy két ágyasak volt, sötétek és a nejlon takarók mögötti zuhanyozók egy balkáni szállodai komfortra emlékeztettek. Toalett talán nem is volt a szobákban. Ám valljuk be nemsemlegesen , hogy vannak olyan helyzetek amikor ezek a hiányosságok kevésbé zavaróak. Azért is mert az árak is ehhez voltak szabva. Ha már szóba hoztam azt elmesélem, hogy miért költözött át ide a Déli Hírlap a Bajcsy Zsilinszky úti sajtóházból.
Először is az egyre növekvő lakbér miatt, úgy gondoltam, a többségi tulajdonos önkormányzat ingyen adja majd az épületet. Helyette egy faramuci konstrukciót ajánlott, hogy a ház számunkra felesleges részeit bérbe adhatjuk és annak a hasznán osztozunk. Akkor lettem először ingatlanos. Végül egyetlen egy jó boltot kötöttünk a Tiszaújvárosi önkormányzattal amelynek az első embere már régóta szeretett volna egy reprezentatív miskolci konzulátust.Csak azért. Három évig bérelték úgy, hogy még a környékére se jöttek, a kiadott padlástérben csak az egerek cincogtak.
Amikor a földszinti recepción megleltem a vendégkönyvet beleolvastam. Talán még meg is van. Tele volt ismerős nevekkel. Ebből rögtön kiderült, hogy ezt a munkásszállóra emlékeztető hotelt elsősorban intim együttlétekre használták. Minden szobához hatalmas fagolyós kulcsok tartoztak. Gondolom azért, hogy még véletlenül se felejtsék el távozáskor leadni. Sokáig mi is ezt a kulcstartót használtuk. Ami érdekes, a hosszú erkélyen szinte minden szoba egymás felé nézett, tehát ha valaki végigsétált a gangon minden ablakon ki belátott. Itt nem sok hely maradt a diszkréciónak legfeljebb a padlástéri apartmanoknál.
Amikor a patkányokkal és az egerekkel teli lepusztult házat megkaptuk Paulovics Ágoston barátom vállalta az átalakítás levezénylését. Amikor a terveit megláttuk, hümmögtünk, de már későn. Az előteret mint a vásári pavilonokat butikokká formálta. Mondta ez lesz a menedzsment helye majd kiválasztotta magának a középső legnagyobb szobát. A szerkesztőknek meg maradt két nagy istállónyi terület, amelyet stílusosan amerikai redakciónak neveztük. Ez azt jelentette, hogy minden íróasztal egymásba ért, mindenki mindenkit hallott. Kezdetben szokatlan és kellemetlen volt, később viszont már magam is irigyeltem( a kuckómból) azt a klubszerű hangulatot ami a termekben volt. S ha már szóba hoztam ezzel a megoldással még az Északot is megelőztük, náluk csak évekkel később létesült az egyteres szerkesztőség. Olyan ami az amerikai filmekből már mindenkinek ismerős.
Jut eszembe, hogy az épületnek voltak önkényes beköltözői és néhány párt ott talált helyet magának. Például az én szobám, az igazgató valamikor a MIÉP központja volt. Úgy költöztek ki, hogy valójában minden dokumentációt maguk után hagytak. Taglistát, zászlókat transzparenseket és mi egyebeket. Becsületükre legyen mondva, hogy semmi vita nem volt az átadáskor mivel ennél sokkal jobb helyet találtam számukra. S abban is megegyeztünk, Csurka István pártelnök Miskolcon van a mi rendezvénytermünkben ingyen értekezhetnek. S amikor korábban érkezett rendre feljött hozzám, hogy eszmét cseréljünk. Valahogy ez sose sikerült, mindketten maradtunk a sajátunknál. Viszont mindig jólesik olyannal vitatkozni akivel nem értünk egyet. Ez az kihívás, ezt nevezik megtérítésnek. Egyszer még az is szóba került, micsoda kupleráj volt ez a ház a város szívében. Mondta is, sajnálja, hogy mi már csak később értünk ide.
S végül csak annyit, most vajon mennyi egy ilyen alkalmi szállás, paritásban vannak e az akkori árak a mostanival. Ki írja meg.
