Budapest, 2019. március 30., szombat (OS)
- A Terrorelhárítási Központ (TEK) az újabb spekulációk
megelőzése és további félreértések elkerülése miatt az
alábbi tények közlését látja szükségesnek a
terrorcselekmény bűntettének gyanúja miatt előzetes
letartóztatásban lévő szír állampolgárral kapcsolatban.
A Terrorelhárítási Központ által folytatott felderítő
tevékenység
során gyanú merült fel arra, hogy F. Hassan az Iszlám
Állam
terrorszervezet tagja, és különböző terrorcselekmények
elkövetésében
vett részt.
A Terrorelhárítási Központ - ahogy ilyen információ
esetében az
mérlegelés nélkül kötelessége - feljelentést tett a
Legfőbb
Ügyészségen. A feljelentés alapján büntetőeljárás
elrendelésére
került sor.
Az ügyben az elmúlt napokban megjelent hamis értesüléseken,
spekulációkon alapuló publikációk félreértéseket okoztak,
megnehezítik a partnerszolgálati együttműködést, az ügyben
eljárók
munkáját és a felderítést.
Határozottan kijelentjük, hogy a TEK főigazgatója
nem állított
olyat, és nem is utalt nyilatkozatában, vagy egyéb módon
arra, hogy
F. Hassan a görög szolgálat együttműködője. Az ezzel
kapcsolatos, a
nemzetközi sajtóban is megjelent állításokat a TEK
visszautasítja.
A büntetőeljárást a Fővárosi Nyomozó Ügyészség folytatja,
ennek
célja - F. Hassan cselekményével kapcsolatban - a
bizonyítékok
beszerzése, azok mérlegelése, illetve a keletkezett adatok
alapján
dönteni a vádemelésről.
A TEK az Europollal, több ország rendvédelmi szervével
és
titkosszolgálatával együttműködve mindent megtesz annak
érdekében,
hogy munkájukat felderítési tevékenységével támogassa.
A TEK - az eljárás eredményes befejezése érdekében -
nyomatékosan
kéri a média munkatársait mértéktartó hozzáállás
tanúsítására,
továbbá tényszerű, tárgyilagos tájékoztatásra az ügyben.
Kiadó: Terrorelhárítási Központ
A villamost és vezetőjét is megrúgta, illetve megütötte az a miskolci férfi, akivel szemben a rendőrség büntetőeljárást indított. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak...
2021. 09. 29. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Kazincbarcikai rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság 05040/782/2021. bűnügyi számon lopás...
A vádlott férfi 2017 februárjában előzetes letartóztatásban volt a bv intézetben. Vele egy zárkában helyezték el a szintén letartóztatott 17 éves sértett fiút....
2022. 07. 26., k – 08:52 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a férfivel...
2022. 04. 21., cs – 13:02 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Szakmai elméleti tudásukról és gyakorlati felkészültségükről adtak számot a balesethelyszínelők Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. [youtube https://www.youtube.com/watch?v=vv_nNIjxdQI?autoplay=0&start=0&rel=0]...
A mellékelt válaszlevelet háromszor olvastam el. Majd megcsipkedtem magam, esetleg csak álmodom. Álmodozok. Végül örömmel konstatáltam, hogy Dr. Alakszai Zoltán Miskolc város jegyzője...
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amiben egy diák eltörte társa állkapocscsontját. Súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt...
Több, engedély nélkül tartott élesfegyvert és lőszert foglaltak le a rendőrök egy miskolci férfitől. Lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába január 28-án délután érkezett bejelentés, hogy Budapest VII. kerületében egy István utcai lakás füstöl. A tűzoltók az oltási munkálatok...
Minderről eszembe jut egy régi beszélgetés. Kereszti András az újságírószövetség elnöke Miskolcon járva a közbejárásomat kérte egy fontos ügyben. Közben elmesélte milyen is...
2022. 07. 03., v – 16:00 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A rendőrök azonnal elfogták azt a fiút, aki Miskolcon egy karóval ütötte le áldozatát,...
Bűnügyi őrizetbe vette a rendőrség azt a sofőrt, aki miután a zebrán halálra gázolt egy gyalogost autóját hátrahagyva utasával együtt a helyszínről segítségnyújtás...
Az új koronavírussal kapcsolatos hamis állításokat tett közzé az egyik videómegosztó oldalon egy Borsod megyei férfi és lánya. Rémhírterjesztés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja...
Az Ózdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 05070/1366/2017. bűnügyi számon közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A rendelkezésre álló adatok szerint...
A rendőrök megpróbálták újra éleszteni, közben mentőt hívtak hozzá, de a helyszínen meghalt. Nem első eset, hogy miközben az egyenruhások valakit üldöznek a...
Dr. Kiss Attila r. vezérőrnagy, megyei rendőrfőkapitány úr kötetlen beszélgetés formájában tartott egyeztetést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság médiapartnereivel. Hagyományteremtő célzattal indította útjára...
Valahol Balatonfüreden élt egy fiatal fényképész aki a hetvenes években folyamatosan járta az ország kórházainak a szülészeteit. A főnővérekkel egyeztetve minden újszülöttet lefotózott...
Új járőrgépjárműveket adott át Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság használatába 2017. december 20-tól kezdődően 104 darab szolgálati gépjármű kerül. A Skoda,...
2024. 01. 29., h – 15:16 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik egy csalással gyanúsítható személy azonosításához. A...