Egy autós levele a budai MOM mélygarázs tulajdonosának – még válaszra se méltatták

 

 

“Mi tegnap azaz kedden a 690189 es sorszámon az XXX 261-es forgalmi rendszámú

középkategóriás autóval parkoltunk ebben az épületben.

 

Igazából a vezető figyelmetlenségéből a kiálláskor a 230-as számú helyről –

feltételezem Önöknek van erről videójuk – letört a bal első elektromos

tükör.

 

Még a délután megmérettük a beálló helyet, s kiderült, hogy aligha felel meg

ez a hely az építésügyi és a tűzvédelmi szabvány előírásainak. Ami előírja,

hogy egy átlagos méretű járműnek, a miénk ilyen annyi helyre van szükség,

hogy az ajtó nyitásakor legalább hatvan centiméternek kell lenni, szabadon a

két jármű között. S ha éppen akadály van, mint az adott helyen akkor ezt

feltűnő módon, akár felfestéssel is jelezni kell.

 

Mivel Miskolcon már az ottani OTP által létesített mélygarázsnál valamint az

erődszerű bankjuk parkolójánál is volt egy hasonló referencia értékű perünk,

mindannyiunk érdekében kérdezem, van e felelősségbiztosításuk, amely

kiterjed ilyen esetekre. Miskolcon például a parkolóba kihelyezett fákat fém

abroncsokkal vették körül, amelyet mi is jónak tartottunk, de az eredeti

műszaki , használatbavételi engedélynél nem volt feltüntetve.

 

Mi tényleg semmilyen vitát nem akarunk generálni, nem kérjük az illetékes

önkormányzatnál a használatba vételi engedély eredeti példányát. Sőt arra

sincs energiánk, hogy utánajárjunk mikét lehetne az Önöknél parkoló

autósokat figyelmeztetni , előírásszerűen, hogy melyek azok a helyek amelyek

méretűk szerint nem felelnek meg az előírásoknak. Sajnos Miskolcon

felmentési engedélyt kértek a katasztrófavédelemtől majd újra kellett

osztani a parkolóhelyeket az átméretezés után mert hiányoztak a tervrajzról

az oszlopok.

 

Kérésünk, egyszerű szeretnénk ha érvényes biztosításuk alapján a kárt

felerészben megosztanánk. S ha megvolna a videójuk az eseményről azt is

megköszönjük. 10.26 érkezés távozás 12.39.”

Két hét elteltével se kép se hang.

Tulajdonképpen nem is kötelező válaszolniuk. Ha nem teszik lehet pereskedni, kereshetik a békéltető bíróság  sóhivatalát vagy fordulhatunk a hágai nemzetközi törvényszékhez. Meg is értem a cégek, a vállalkozások ilyen formában történő hozzá állását. Nekik áll a zászló. Legfeljebb a károsult legközelebb parkoljon máshol, kinek is van ideje ilyen csip-csúp hülyeségekkel foglalkozni. Na , s ne felejtsem, aki nem tud parkolni az járjon gyalog….