
Büszkék vagyunk a karácsonyi villamosunkra. Élmény ezen utazni. Az országban de a talán a nagyvilágban is a miénk a legszebb mézeskalácsos tuja. Képesek vagyunk három négy járatot is várni, hogy ezen feszítsünk néhány megállónyit.

03.31-én született Ózdon, édesapja Juhász László ref. esperes lelkész volt. Iskoláit az érettségiig a Sárospataki Református Gimnáziumban végezte, majd a debreceni Kossuth...
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Ónodi-Szűcs Zoltánnal, a tárca egészségügyért felelős államtitkárával a mai napon hivatalában fogadta a Kórházszövetség Elnökségét....
Szomorúan tudatom mindenkivel, aki ismerte és szerette, hogy férjem, Kolozsváry István 2020.03.25-én, hosszú betegség után elhunyt. BÚCSÚ Vigyáztam Rád, de szólított Isten: Jöjj...
Alapító Okirat született a Muzsák kertjének létesítéséről. Ezzel azt hiszem sikerül vagy sikerült egy olyan fórumot találni ahol a régió értelmisége, a város...
Az alvási mutatók romlása, melyet a Magyar Alvás Szövetség és a Szinapszis Egészségkutató legutóbbi közös felmérése is megerősített, sajnos az általános- és középiskolás...
Régen voltam ennyire előre. Most éppen egyszerre három témát is sikerült begyűjtenem a szokásos csütörtöki retro írásomhoz. Ha valaki nem tudná, elárulom, hogy...
Szeretném megosztani a következő tanulságos történetet, bizonyára sok sorstársamon segíthetek ezzel. Éltem a kormány nyújtotta pályázati lehetőséggel így kaptam 5 millió forintot egy...
Tokaji bor, ismét a piacon. Kevesen tudják, hogy a tokaji bort a régmúltban zsidó kereskedők vitték, szállították a világ minden tájára. Az igazi...
Budapest, 2020. március 10., kedd (OS) – A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a koronavírus járvánnyal (Covid-19) kapcsolatos adatkezelésekről tájékoztatót tett...
A globális válság közepette minden önkormányzat szinte megoldhatatlan feladatokkal szembesül – egy ilyen helyzetben a helyhatóságok felelőssége még nagyobb, mint „békeidőben”....
Elkelt a hajdani MSZMP tulajdonában lévő Balatonaligai pártüdülő. Ismét, ugyanis a rendszerváltás után izraeli tulajdonba került, egy gyémántkereskedő cég vásárolta meg. Most pedig...
Idejében érkeztem a garázsvásárra. Többen is megelőztek, régiségkereskedők és antikváriusok. Senki nem távozott üres kézzel.Volt aki pénzért, s volt aki csak úgy kapott...
Fabiny Tamás reagált a döbbenetes kijelentésre /Fotó: Ringier-archívum Reagált a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöke az érdi evangélikus lelkész holokausztról szóló kijelentésére. A vasárnapi...
Szent István ünnepe mindig a keresztény hit, a hagyomány és a kultúra ünnepe, azé a hármas egységé, amely a magyarság...
Kedves Horváth Rozi, Rozika, nem azért a pár forintért cirkuszolok, de ha nem protestálok megesik, hogy elterjed az Önök által kifundált módszer. Vettem...
Újabb öt évre megválasztotta elnökének Hivatal Pétert a Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai és Szomszédos Jogi Egyesülete (Repropress). A tisztújító közgyűlésen az elnökség és...
2022. 01. 04., k – 15:45 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A miskolci rendőrök az állampolgárok segítségét kérik Vidák Tibor szökése miatt. A Miskolci...
Bizonyára felismerik a mellettem lévő kollégát. A felvétel idején egyszerre kaptuk a megyei rendőr-főkapitányság díszes vázáját egy régmúltbéli sajtónapon. Ő Gulyás István, aki...
A családomból csak a feleségem latinos. A mezőcsáti Kiss József Gimnáziumban angolt helyett latint oktattak. Ő hívta fel rá a figyelmem, hogy mit...

