A FIDESZ-KDNP FRAKCIÓ KÖZLEMÉNYE HOLDING-ÜGYBEN – nyitott a pódium a tévés vitára vagy a nyilvános kerekasztal beszélgetésre

 

A miskolci közgyűlés Fidesz-KDNP frakciója reagált a Miskolc Holding ügyében pénteken tartott sajtótájékoztatóra, az ott elhangzottakra. A közleményüket változtatás nélkül közöljük.

A frakció közleménye így fogalmaz: “Ha a szocialisták azt hitték, hogy mire újra hatalomba kerülnek, addigra az általuk ránk hagyott összes adósságot eltüntetjük, akkor valóban csalódniuk kellett. Az adósságnak több mint a fele elfogyott ugyan, de például az általuk kitalált, és soha meg nem valósuló Főutca Plaza projekt svájci frankos hitele megvárta őket.

Megértjük, hogy egy jobban kitömött kasszát szerettek volna örökölni, de az a kassza mégsem volt annyira üres. Hiszen a választás után futotta belőle 400 millió Ft dolgozói jutalmakra a Miskolc Holdingnál, 150 millió Ft rendkívüli kifizetésre a Salkaházi programban, az illetmény-alap növelésére a Polgármesteri Hivatalban, rendkívüli béremelésre és egyéb juttatásokra az MVK-nál, ingyenes parkolásra az ünnepek között és a 20.000 Ft-os születési támogatás bevezetésére is.

Mindezek okán azt kérjük a várost irányító szocialista-jobbikos politikusoktól, hogy személyeskedés helyett Miskolc versenyképességének növelése érdekében dolgozzanak, hogy folytatódhasson az a folyamat, ami 2010 és 2019 között elkezdődött, és aminek – többek között – az lett az eredménye, hogy a város gazdasága, egyben az iparűzési adóbevételei a duplájukra nőttek. Mindehhez egy Margaret Thatcher idézetet tudunk tanácsul adni: “A pénz nem az égből hullik, hanem nekünk magunknak kell megkeresni itt a földön.

Dr. Alakszai Zoltán
frakcióvezető”

Lehet, hogy nem túl elegáns ha egy Minapban megjelent közleményt egyenesben kommentálok. Ott voltam a Velünk a város sajtótájékoztatóján is, ahol minden ezzel szöges ellentétben hangzott el.  Tehát jogos lenne ha a miskolci polgárok elvárásainak megfelelően  a városi tévében élőben vitáznának a frakcióvezetők.  Sokat segítene a tisztánlátásban. Simon Gábor frakcióvezető már fel is ajánlotta ezt a lehetőséget, s feltételezem, a televízió szerkesztősége sem zárkózik el ettől. Ugyanebben a témában az újság is szervezhet egy kerekasztal beszélgetést – egy nyilvánosat mondjuk a művészetek házában.  Való igaz, hogy ezzel ismét kiújulna a választási kampányban megszokott kampány hangulat, de mindennél többet ér a választópolgárok tájékoztatása. Ennek a költségei nem fájnának senkinek viszont egyszerűen és megnyugtatóan pontot tehetnénk ennek a meddő vitának, s a médián keresztüli üzengetésnek. Most már csak bátorság kérdése, hogy mindannyian kiálljanak a pódiumra. Ezt várják a Miskolciak. Türelmetlenül.