Ma az ápolók megbecsülésre és béremelésre számíthatnak – A Magyar Ápolók Napja

 

 

Köszönet minden ápolónak, aki mások gondozását és gyógyítását

választotta hivatásának. A Gyurcsány-korszakkal ellentétben, amikor

több ezer ápoló veszítette el a munkáját és megalázóan alacsony

bérekért dolgozott, ma az ápolók megbecsülésre és béremelésre

számíthatnak. Az ápolók bére az elmúlt években több ütemben

emelkedett, a béremelési program idén és 2022-ben is folytatódik.

2022-ben egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak,

mint amennyit a béremelési program előtt keresett. Az idei

béremelésre 82 milliárd forintot fordítunk. Idén januárban 14

százalékos béremelés volt, novemberben újabb 20 százalékos ápolói

béremelés lesz, amelyben 81 ezer szakdolgozó és 4 ezer védőnő

részesül. Egy húszéves jogviszonnyal rendelkező, OKJ-s végzettségű

ápoló 2010-ben 172 ezer forintot keresett, ez 2019-re már 361 ezer

forintra emelkedett, most januártól 408 ezer forintra, novemberben

pedig 475 ezer forintra emelkedik az átlagkeresete. Egy négy-hatéves

jogviszonnyal rendelkező, felsőfokú végzettségű szakdolgozó 2010-ben

199 ezer forintot keresett, ez 2019-re 407 ezer forintra nőtt, most

januártól 461 ezer forintra, novemberben pedig 537 ezer forintra

emelkedik az átlagkeresete. Az ápolói pályára készülő fiatalokat

havi 40 ezer forintos ápolói ösztöndíjjal támogatjuk és az ápolók

lakhatási körülményeit is javítjuk, országszerte megújulnak és

épülnek új nővérszállók.

Fidesz–Magyar Polgári Szövetség

Kiadó: Fidesz