Kovács Zoltán, kommunikációs államtitkár aligha szorul a védelmemre. Talán, ha most régi ismeretségünk alapján mentegetem, akár magam is pórul járhatok. Rögtön szembetalálom magam a közvélemény ítéletével. Mert ilyen a közhangulat, mert ilyenné tettük. Közös erővel.
Az államtitkár a 444 portál munkatársát ország világ előtt megcsuklóztatta, mert egy kellemetlen kérdést tett fel. Ezzel első számú közellenség lett a baloldali médiában. A sztori persze ennél bonyolultabb.
Igen, sajnos Kovács Zoltán nem a legdiplomatikusabban hárított, s egy egyenes adásban, amelynél már aligha lehet vágni óriási a kockázat. Ezt sajnos figyelmen kívül hagyta, mint azt is, hogy a vészhelyzet se mentség erre.
A kolléga a kamerák előtt tette szóvá, hogy ha a belügyminiszternél rögtön elvégezték a tesztet, akkor a többi karanténba zártaknál miért késlekednek ezzel. Sajnos húzós kérdés volt és az államtitkár úr türelmét elvesztve lehurrogta a bátor riportert. Akit ugye mi választók, polgárok küldtünk oda a tájékoztatóra.
Nos, mindannyian tudjuk, hogy a demokráciában egyenlőség, egyenjogúság van. Persze az egyenlők között is vannak egyenlőbbek. Államtitkár úr – a szakmájában a legokosabb és a legrátermettebb, nem véletlenül a harmadik ciklusban is meghatározó személyisége a kormánynak – ezt nem mondhatta ki. Azzal se hozakodhatott elő, hogy Pintér Sándor az operatív törzs egyik legfontosabb láncszeme, esetében jogosan megilleti a megkülönböztetett figyelem. Szakértelme, hozzáértése most nélkülözhetetlen, tehát engedtessék meg, hogy kivételezzenek vele. Szerintem, ha ezt válaszolja, már az első menetben lenyomja a kérdezőt. S ha még azt is bevallja, hogy a tesztanyag nemcsak drága, de nincs is belőle elegendő még hitelesebb lett volna. S ha még egy jót sajnálkozik, hogy a jövőben kiterjedtebb lesz a szűrés, mennybe menesztik. Mert mi minden pozitív ígéretre vevők vagyunk.
A pódiumra kiállni nem könnyű. Most meg különösen nehéz. Lehet rögtönözni, terelni a témát, de az álmoskönyvek szerint nem érdemes összeakaszkodni az újságírókkal. Főleg azzal vádolni valakit, hogy mi bezzeg csak a szenzációt hajhásszuk. Tényleg mi mást, ha a néző, az olvasó erre kíváncsi!
Kovács úr helyében tennék most egy nagy gesztust. Egy olyat, amivel bebizonyíthatná a nagyságát. Meghívja egy teára, egy munkaebédre a „négynegyvennégyes” vitapartnerét, s kibeszélik magukból a történteket. Nem most, majd ha lecseng a krízishelyzet, addig viszont ezt telefonon is beprogramozhatják….
